Lampard szeretne mély benyomást kelteni
snalguj 2012.04.26. 11:52
Az angolok középpályása, Frank Lampard izgatottan várja a nyári Európa-bajnokságot. Elmondása szerint ez lesz az utolsó nagy torna, amelyen részt vesz pályafutása során.
Lampard szerint Anglia esélyeit nem rontja, hogy Fabio Capello távozott a válogatott éléről, továbbá a középpályás izgatottan várja a nyári tornát, hiszen valószínüleg ez lesz pályafutása utolsó nagy tornája.
Lampard reméli, hogy sikeres szereplés előtt áll válogatottja, amely Franciaország ellen mutatkozik be június 11-én. Ezután Svédország és a társházigazda Ukrajna következik számukra.
Frank Lampard:
- Szeretném azt nyújtani, amit érzek, hogy bennem van, a legjobb formámban játszani. Szeretnék engedélyt kapni arra, hogy megpróbáljam és hogy minden jó megtörténjen, megpróbálni és gólt szerezni, gólokat szerezni a csapatom érdekében. Benne voltam az angol keretben a tornát megelőzően, éreztem, hogy kiállnak mellettem a szurkolók, jó eredményeket értünk el, a csapat remekül játszott és azt éreztük, hogy előrejuthatunk, megnyerhetjük a tornát.
Ha reálisan nézzük számomra ez lesz az egyike az utolsó nagy versenyeknek, ezért szívesen lennék benne az angol keretben, amelyik jól kezd, és menetel előre az úton, és akkor remélem, hogy nekem is részem lesz valami nagy dologban, és segíthetem a csapatom.
Bárki is jön, azért érkezik a csapathoz, hogy hajtson minket. Szerintem, az a fontos, hogy a csapatban megvannak a képességek, és hiszem, hogy így is van. Nem gondolom, hogy nagy különbség lenne bárki is érkezzen, csak akkor lehet feltüzelni mindenkit, ha jól játszunk.
|