Terry nem fog kiszállni az angol csapatból
snalguj 2012.05.07. 05:12
John Terry szívesen játszana Rio Ferdinand mellett az EB-n, az angol válogatottnak pedig soha nem fordítana hátat.
John Terry időben szeretne véget vetni a pletykáknak és kijelentette:
- Soha nem fordítanék hátat Angliának, az angol válogatottnak.
A Chelsea védőjét megfosztották az angol kapitányi karszalagtól, miután azt állították róla, hogy rasszista kijelentéseket használt Anton Ferdinandra.
Egyre több olyan pletyka látott ezt követően napvilágot, mely szerint Terry képes hazájának hátat fordítani, ezeknek kívánta még időben elejét venni, és kijelentette: az új edző, Roy Hodgson rendelkezésére áll.
- Nem fogom eldobni senkiért sem a nemzetközi karrierem, büszke vagyok arra, hogy képviselhetem az országom, soha nem fordítanék hátat Angliának.
Soha nem gondoltam a kiszállásra. Mélységesen csalódtam az FA-ban (Angol Szövetség), hogy elvette tőlem a kapitányi szalagot, az jelentette számomra a világot. De néha csak el kell fogadnunk a dolgokat és haladni.
Terry azt is szerette volna egyértelművé tenni, hogy szívesen játszanak Rio mellett, aki Anton öccse:
- Nem kérdés, hogy kivel játsszak, bárkivel és soha nem tennék másképp.
Bárki is kerüljön be az angol válogatottba, ha én játszhatom, nem lesz probléma ebből.
Fabio Capello támogatta Terryt, ez is okozta vesztét, amelyet követően februárban elhagyta az angol padot.
- Nagyon csalódott voltam amiatt, hogy Capello úgy döntött. távozik. Az első naptól kezdve mellettem állt és azt mondta: tudom, hogy mi az angol jog, a lehetséges angol kimenetel, és te ártatlan vagy, amíg be nem bizonyosodik a bűnösséged. Nagyon tiszteltem ezért.
Nemrégiben az is napvilágra került, hogy ki lesz Capello utódja. Roy Hodgsonról a következőket mondta Terry:
- Mindig is azt mondtam Roy Hodgsonról, hogy ő a zseniális jelölt és meglepett, hogy senki sem említette őt.
Egyértelmű jelölt volt Harry Redknapp, de az FA vette a fáradtságot és a sikerhez szükséges legmegfelelőbb embert választotta ki, azt hiszem ez egy nagyszerű együttműködés.
|