Ranocchia és Destro került ki az olasz keretből
repens 2012.05.29. 20:59
Az olasz válogatottban 25 főről szűkítették a végleges 23-ra a keretet ma. A védő Andrea Ranocchia és a csatár Mattia Destro maradt ki az utolsó pillanatban Cesare Prandelli keretéből.
Cesare Prandelli néhány órával a Luxemburg elleni pármai barátságos meccs előtt kihirdette végső keretét. A védő Andrea Ranocchia és a csatár Mattia Destro lett a két utolsó játékos, aki el kényszerült hagyni az Azzurrik edzőtáborát.
Mint már korábban írtunk róla, Prandelli tegnap csökkentette 32-ről 25 főre a keret létszámát. A végső keretet azonban csak ma, a hivatalos listák leadásának határidejekor hirdette ki.
A 24 éves Ranocchia bonyolult idényen van túl az Internazionaléval, amely során számos sérülést szenvedett el, míg a 21 éves Destro meglepetésre került be az előzetes keretbe az AC Sienában szerzett 12 Serie A-s gólja után.
A keret egyedüli újonca Emanuele Giaccherini, a Juventus szélsője, míg Alessandro Diamanti (Bologna) és Fabio Borini (AS Roma) mindössze egyetlen barátságos meccsen lépett pályára.
Cesare Prandelli:
- Volt olyan időszak, amikor úgy gondoltam, hat csatárt viszek ki Lengyelországba és Ukrajnába, de azután megváltoztattam a döntésemet. Most elkezdhetjük szüretelni munkánk gyümölcsét. A ma esti Luxemburg elleni meccsen tényleg elmondhatjuk, hogy a kalandjaink kezdete egyre közeledik.
Keret:
Kapusok:
1 Gianluigi Buffon - 1978.01.28., Juventus FC Torino - 113/0
12 Morgan De Sanctis - 1977.03.26., SSC Napoli - 4/0
14 Salvatore Sirigu - 1987.01.12., Paris Saint-Germain (francia) - 2/0
Emiliano Viviano - US Palermo
Védők:
7 Ignazio Abate - 1986.11.12., AC Milan - 2/0
Davide Astori - Cagliari
6 Federico Balzaretti - 1981.12.06., US Palermo - 7/0
15 Andrea Barzagli - 1981.05.08., Juventus FC Torino - 28/0
Salvatore Bocchetti - Rubin Kazany (orosz)
19 Leonardo Bonucci - 1987.05.01., Juventus FC Torino - 13/2
3 Giorgio Chiellini - 1984.08.14., Juventus FC Torino - 50/2
Domenico Criscito - Zenit Szentpétervár (orosz)
2 Christian Maggio - 1982.02.11., SSC Napoli - 15/0
4 Angelo Ogbonna - 1988.05.23., Torino FC - 2/0
Andrea Ranocchia - Internazionale FC
Középpályások:
Luca Cigarini - Atalanta FC
16 Daniele De Rossi - 1983.07.24., AS Roma - 71/10
22 Alessandro Diamanti - 1983.05.02., Bologna FC - 1/0
13 Emanuele Giaccherini - 1985.05.05., Juventus FC Torino - 0/0
8 Claudio Marchisio - 1986.01.19., Juventus FC Torino - 19/1
18 Riccardo Montolivo - 1985.01.18., AC Fiorentina - 32/1
5 Thiago Motta - 1982.08.28., Paris Saint-Germain (francia) - 7/1
23 Antonio Nocerino - 1985.04.09., AC Milan - 10/0
21 Andrea Pirlo - 1979.05.19., Juventus FC Torino - 82/9
Ezequiel Schelotto - Atalanta FC
Marco Verratti - Pescara Calcio
Csatárok:
9 Mario Balotelli - 1990.08.12., Manchester City FC (angol) - 7/1
17 Fabio Borini - 1991.03.29., AS Roma - 1/0
10 Antonio Cassano - 1982.07.12., AC Milan - 28/9
Mattia Destro - Siena Calcio
11 Antonio Di Natale - 1977.10.13., Udinese Calcio - 36/10
20 Sebastian Giovinco - 1987.01.26., AC Parma - 7/0
|