Gerard Piqué: Tisztán kell tartanunk a kapunkat I.
snalguj 2012.06.09. 15:39
Gerard Piqué ült Fernando Llorente mellett a sajtóközpontban tegnap és válaszolt a sajtó által feltett kérdésekre. Íme a vele készült interjú első része.
Puyol hiányzik, hogyan viseli el Sergio Ramost, mint védőtársat?
- Az igazság az, hogy egyértelműen hiányzik egy társunk. Puyol olyan, mint ha a testvérem lenne, négy éve osztom meg vele az öltözőmet a Barcelonánál, és a válogatottban. Így nem lehet sérülésünk és sokkal kevesebb lehetőségünk van. Azt hiszem, hogy a minőség megvan, és megvannak a játékosok, akik képesek pótolni a kiesőket, nem fogjuk észrevenni a hiányukat. Sergio Ramosszal igazából nagyon jól megvagyok, épp úgy, mint Raúllal és Javi Martínezzel, aki tud játszani a mi posztunkon. Tény, hogy mindenki együtt jó. A dolgok haladnak és nagyon jó a hangulat. A kivülről érkező dolgok eltúlzottak, és a válogatott tudja, hogy egységes, büszkék vagyunk arra, hogy Sergio a csapat része.
A világbajnokságon a siker kulcsa a védelem volt. Gondolod, hogy az EB-n is a védelemre kell helyezni a hangsúlyt?
- Azt hiszem, hogy a csapat minden része fontos, a védelem éppúgy, mint a támadás. A kapu tisztán tartása elengedhetetlen, főleg a kieséses szakaszban. Megmutattuk a VB csopormérkőzésein, hogy képesek vagyunk a kapunkat védeni, az utolsó meccsen sem kaptunk, és győztünk. Remélem, hogy ismét sikeresek leszünk.
Vajon jó lesz a torna, hogy esélyesek vagytok?
- Az esélyeseket általában nem szeretik az emberek, én szeretem. Ha esélyesekként látnak minket az azért van, mert látják, hogy győzhetünk. Bár előfordulhat, hogy ez nyomást helyez ránk, szeretem ezt és az az érzésem, hogy nagyon erős csapat vagyunk. Szívesen mennék végig ezzel a papírformával és nyomással, úgy gondolom, hogy ezt mindenki átéli a csapatával minden nap, így ez továbbra is velünk van.
Hogy érzed magad Jordi Albával?
- Őszintén szólva, nagyszerű játékos. Meglepetésként ért a teljesítménye, mert először került ide. Nagyon kicsi, de nagyon gyors és ügyed. Tud támadni és védekezni is, azt hiszem nagy játékos lesz belőle, egyértelműen. Látom benne a lehetőséget.
Mit gondol a három csatárról a csapatban?
- Nagyon jók, szerencsések vagyunk, hogy a különböző játékosok különböző dolgokban tudnak előnyt hozni, ez az adott pillanattól és a mérkőzések körülményeitől függ. Kevés csapat rendelkezik ilyen képességekkel, magas szinten, és ez a nagy versenyek fontos részei.
|