Edzői értékelés: Lengyelország - Görögország
snalguj 2012.06.10. 18:47
A nyitómérkőzésen izgalmas, 1-1-es döntetlent játszott a házigazda Lengyelország Görögországgal. A két csapat edzőjének nyilatkozata a mérkőzést követően.
Franciszek Smuda, lengyel edző:
- Minden játékosomnak gratuláltam, amikor lejöttek és azt mondtam nekik, hogy fel a fejjel, mert lehetett volna sokkal rosszabb is, ha veszítünk. A döntetlen nem a világ vége, ez a torna most kezdődött még csak. Van két meccsünk hátra és bár ez nem a legjobb, de összpontosítani kell a következő két meccsre és győzni.
Elmondhatom, hogy jól felkészültünk, de nagy nyomás volt rajtunk, nagy stressz és úgy gondolom, hogy ez nagyon nagy teher volt ennek a fiatal gárdának, amely ezelőtt még soha nem játszott nagy tornán, nem úgy mint a görögök, akik részesei voltak a Világbajnokságnak és EB-nek. A félidőben azt mondtuk, hogy folytatni akarjuk, de túl sokat játszottunk a széleken és hátul. A görögöknek nem volt vesztenivalójuk. Nálunk néhány játékoson azt láthattuk, hogy a nagy nyomás megbénította őket.
Az osztrák edzőtábor idején, számtalan edzés volt, ahol a büntetőket gyakoroltuk. Łukasz Fabiański, aki megsérült, nagyszerűen védte a büntetőket, de Przemysław Tytoń klub szinten is remekül, látványosan tudja védeni a büntetőket.
Fernando Santos, görög edző:
- Gratulálok minden játékosomnak a nagyszerű erőfeszítésekért, különösen a második félidőben nyújtott teljesítményükért. Ha eltekintünk az első 20 perctől, amikor minden olyan dolgot megtettünk, amelyet nem kellett volna, akkor elégedett vagyok, azt követően, hogy remek munkát végeztek. Nem tudtuk kontroll alatt tartani a mérkőzés első félidejének ritmusát. Tudtuk, hogy Lengyelország erősen fog kezdeni, és figyelmeztettem erre a játékosaimat, tudtuk, hogy a lengyelek jól tudnak veszélyt okozni, és be kell ismernünk, hogy a gól is egy ilyen mozdulatból született, egy gyors ellentámadás, amely tudtuk, hogy megtörténhet.
Az első 25 perc után javultunk. A játékosok jól kezdték a második félidőt, amely teljesen más volt. Megmutattuk a jellemzőinket, gólt lőttünk és kaptunk egy második esélyt is a gólszerzésre (Karagunisz büntetője), amely eldönthette volna a mérkőzést, úgy hiszem. Sajnos nem tudtunk gólt lőni, de ez a futball része. A végén mind a két csapat elfáradt, de mindkettő igyekezett győzni, kidolgozni a helyzeteket és a legjobbját nyújtani a második félidőben.
|