UEFA EURO 2012 : Busquets: Három pontot akarunk szerezni Írország ellen |
Busquets: Három pontot akarunk szerezni Írország ellen
repens 2012.06.13. 10:55
A tegnapi napon a spanyol válogatott több tagja a sajtó rendelkezésére állt. Közülük a védekező középpályás, Sergio Busquets volt a legbeszédesebb.
- Érthetőnek tartottad, hogy Cescet csatárposztra állította az edző? Úgy érzed, megfelelő volt a középpályátok?
- Mindenki megértette az edző döntését, és mindent jól csináltunk azért, hogy megnyerjük a csoportot. Ami a középpályásokat illeti, a mi játékunk a labdajáratáson alapul, és kombinatív játékosaink vannak. Ezt a rendszert használjuk már négy éve.
- Úgy érzed, kis türelemre van szükségetek?
- Az az igazság, hogy ez az eredmény belefér, hiszen egy olyan csapat volt az ellenfél, mint Olaszország, akik csapatként és egyénileg is nagyszerűek. Az első csoportmeccs volt, nehéz volt felkészülni rá. Rossz meccs volt, bár domináltunk és voltak helyzeteink, de végülis mindig az eredmény számít, nem a kifogások. Most az a fontos, hogy Írország jön, és három pontot akaruk szerezni ellenük.
- Mennyire tartod nehéz ellenfélnek Írországot?
- Olaszország ellen játszottunk, akik nem akármilyen válogatott. Tegnap láthattuk, hogyan döntetlenezett Anglia és Franciaország, a hollandok kikaptak. Minden meccs nagyon nehéz, egy ilyen tornán bármi megeshet, majd kiderül.
- Mit gondolsz, számított a pálya állapota?
- Ahogy a társaim is elmondták, sokat számított. A játékunk a pontosságon és a gyors döntéseken alapul, és ezt nehéz volt egy víztelen pályán kivitelezni. Olaszország nem akart locsolást, ezt tiszteletben kell tartani, de aki az UEFA elé vinné az ügyet, az csak a feszültséget kelti. Remélhetőleg a következő meccsre simább lesz a pálya, és kicsivel könyebb lesz a saját játékunkat játszani. Nem akarjuk ezt a dolgot mentségként felhozni. Mindkét csapatnak ugyanolyan a pálya, de az egyértelmű, hogy számunkra volt kedvezőtlen.
- Mi a különbség az egycsatáros játék és a játékosok együttműködése között?
- Nem lehet összehasonlítani két játékos egyéniségét, mindenkinek megvannak a maga sajátsosságai. A meccstől függően vannak különböző lehetőségek. Attól függ, hogyan játszunk, de én bármelyik játékossal jól megértem magam.
- Mi a véleményed Rafael Nadalról? Szerinted is ő a valaha volt legjobb sportoló?
- Példaképet jelent számunkra is, a mutatott elszántságával és munkájával, azzal, ahogyan idáig jutott. Büszkék vagyunk rá, hogy spanyol sportoló, és remélhetőleg lesznek még sikerei, hiszen nagyon fiatal. Nehéz összehasonlítani mindenkivel, de ha nem is a legjobb, az egyik legjobb.
- Giovanni Trapattoni azt ígéri, úgy fognak játszani a spanyolok ellen, mint a Chelsea a Barcelona ellen a BL-ben. Fájdalmas volt az a meccs?
- Egyértelmű, hogy nem változtatunk a stílusunkon. A türelem a kulcsszó, de tudni fogjuk, ez elég-e vagy nem. A legfontosabb a stílusunk és a felfogásunk, ha ehhez ragaszkodunk, meg kell próbálnunk tartani a labdát és gyorsan elmozogni. Talán ha sikerül korán betalálnunk, jobban ki fognak nyílni.
- Milyennek ítéled a teljesítményedet az előző meccsen? Jobb lehetett volna a meccs két csatárral?
- Az én teljesítményemet másoknak kell értékelni. Ami a két csatárt illeti, ez az edző dolga. Ha egy játékosnak azt mondják, hogy ha nincs a pályán, EB-t fog nyerni a csapat, biztosan beleegyezne. A csapat jó szereplése a legfontosabb.
- Hogy érzed, nyernetek kell az EB-n?
- Reméljük, így lesz, ezért jöttünk ide. Nem lesz könnyű, mert nagyon jó csapatok vannak. A vágyak és a nyomás érthető. Ha címeket nyerünk, az emberek hozzászoknak a jóhoz, de mérsékelnünk kell az eufóriát. Az itt lévő játékosok képesek a győzelemre.
- Mit gondolsz Lengyelország esélyeiről?
- Úgy gondolom, egyértelmű, hogy az oroszok a csoport favoritjai. A többiek egymás ellen döntik el a többit, mindenkinek van esélye.
- Aggaszt, hogy a kidolgozott helyzetekből nem találtok be?
- Az a fontos, hogy higgyünk magunkban, végülis nehéz volt kiegyenlíteni az olaszok ellen és helyzeteket kidolgozni ellenük. Nyilvánvaló, egy döntő tornán vagyunk, itt kicsik a különbségek. A legutóbbi VB-n is apróságok döntötték el, ki győz.
- Láttál jobb meccset a spanyol - olasznál?
- Talán az oroszok meccse a gólok miatt, a játék színvonala miatt, azt hiszem, ott voltak a leginkább támadó szelleműek a csapatok. Az a fontos, hogy győzzünk, és ha jó játékkal sikerül, az még jobb.
|