Hírek/News : Női EB: 20-án és 24-én játszik a spanyol válogatott Skócia ellen |
Női EB: 20-án és 24-én játszik a spanyol válogatott Skócia ellen
snalguj 2012.09.30. 18:43
Az már korábban kiderült, hogy a spanyol női válogatott ellenfele Skócia lesz az Európa-bajnokság rájátszása során, mostmár a mérkőzések pontos időpontja is megerősítésre került. Idegenben kezdenek a spanyol nők.
Az UEFA közétette a 2013-as női Európa-bajnokság rájátszásának ütemtervét. A spanyol válogatott, mint az már korábban kiderült Skóciát kapta ellenfeléül. A mérkőzések tudható volt, hogy október 20. és 25 között kerülnek megrendezésre, ám a pontos időpontok csak most kerültek megerősítésre.
A spanyol válogatott első mérkőzésére idegenben kerül sor október 20-án, szombaton 15 órakor. A mérkőzés helyszínéül a glasgowi Hampden Parkot választották. A második mérkőzés október 24-én, szerdán 18 órától kerül megrendezésre. A hazai mérkőzésnek Las Rozas ad majd otthont.
A rájátszás során még Ukrajna és Izland, valamint Ausztria és Oroszország próbálja majd kivívni a 2013. július 10. és 28. között megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra a kijutást. Akik már biztos résztvevői a tornának: Németország, Franciaország, Anglia, Norvégia, Olaszország, Dánia, Finnország és Hollandia. A torna csoportjainak sorsolására november 9-én kerül sor Göteborgban.
A mérkőzések listája:
2012. október 20. 15:00
Skócia - Spanyolország (Glasgow)
Ukrajna - Izland (Szevasztopol)
2012. október 21. 18:30
Ausztria - Oroszország (St. Pölten)
2012. október 24. 18:00
Spanyolország - Skócia (Las Rozas)
2012. október 25. 17:00
Oroszország - Ausztria (Rosztov)
2012. október 25. ???
Izland - Ukrajna (Rejkjavik)
|