Edzői értékelések a spanyolok Nigéria elleni győzelme után
repens 2013.06.24. 13:50
A spanyol válogatott félgőzzel is 3-0-ás győzelmet aratott Nigéria együttese felett, ezzel csoportelsőként, 9 ponttal jutott tovább az elődöntőbe, ahol az Európa-bajnokság döntőjében legyőzött Olaszországgal találkoznak. A meccs után a nigériai edző a kihagyott helyzeteket siratta, del Bosque pedig a hőségre panaszkodott.
Stephen Keshi:
- Ha hideg fejjel elemezzük a mérkőzést, akkor a 3-0 egy slyos vereség, de ilyen a labdarúgás, megeshet ilyesmi. Úgy gondolom, az volt a bajunk, hogy túl idegesek voltunk a kapu előtt. Az persze jó, hogy helyzeteket alakítottunk ki, még ha nem is tudtuk ezeket értékesíteni. Ez az, amin még dolgoznunk kell, és remélem, hamarosan fejlődünk ebben is. Az első félidőben rendezettek voltunk, de amikor bekaptuk a második gólt, szétestünk és elvesztettük a hitünket. Kihagyott a koncentrációnk és ezen a szinten ezért alaposan meg kell fizetni.
Vicente del Bosque:
- Egy nagyon jó ellenféllel kerültünk szembe, és ráadásul hihetetlen hőség volt. Szerencsére mi szereztünk vezetést, és a második félidőben jóval kellemesebb helyzetben játszhattunk, így kicsit visszavehettünk a tempóból. Tudtuk, hogy Nigéria nagyon mozgékony játékot játszik, és szeretnek örömfocit nyújtani, mindig próbálják megnyerni a meccseket. Szerencsére a játékosaink elég jó technikai adottságokkal rendelkeznek, és az ilyen szituációkban is jólt udtak gazdálkodni az erejükkel. Most itt az ideje egy kis pihenésnek, holnaptól pedig elkezdhetünk gondolkodni az olaszok elleni meccsen.
|