Nyilatkozatok a spanyolok Nigéria elleni győzelme után
repens 2013.06.24. 14:42
A spanyol válogatott félgőzzel is 3-0-ás győzelmet aratott Nigéria együttese felett, ezzel csoportelsőként, 9 ponttal jutott tovább az elődöntőbe, ahol az Európa-bajnokság döntőjében legyőzött Olaszországgal találkoznak. A meccs után Iniesta, Valdés, Torres és Busquets is mondott pár szót az újságíróknak a pálya mellett.
Andrés Iniesta:
- Jordi Alba mindig sokat jelent a gólszerzésben is, de nemcsak ott, labda nélkül is nagyon fontos csapattag. Ha ráadásképp még két gólt is szerez, mint ma, annál jobb.
Víctor Valdés:
- Nem volt könnyű dolgunk. A szokásosnál többet kellett futnunk, és egy ilyen napon, mint a mai, a hőség igencsak megnehezítette a dolgunkat. Ma én kaptam lehetőséget a gólvonalon, az edzőnk érezteti velünk, hogy egyformán fontosak vagyunk.
Fernando Torres:
- Ha jól érzed magad a bőrödben, a dolgaid is jól alakulnak Nem számítottam semmi ilyesmire, és mégis, Jordi két gólja mellett nekem is sikerült egyszer betalálnom, ezzel is segítve, hogy elődöntőbe kerüljünk.
Sergio Busquets:
- Nagyon kimerítő volt a játék az első félidőben, a második félidőben már jobban játszottunk, jobban helyezkedtünk, az ellenfél pedig kissé elfáradt. Ennek köszönhetően alakult ki ez az eredmény.
|