Hírek/News : Jordi Alba és Cazorla is megsérült a hétvégén |
Jordi Alba és Cazorla is megsérült a hétvégén
repens 2013.09.15. 15:30
Az októberi záró VB-selejtezők előtt a spanyol válogatott két tagja miatt is aggódhat del Bosque: a Barça balhátvédje, Jordi Alba, és az Arsenal középpályása, Santi Cazorla is megsérült, mindkettejükre több hetes kihagyás várhat.
Jordi Alba az FC Barcelona hazai, Sevilla elleni bajnokiján sérült meg Víctor Machín szabálytalanságát követően, a találkozó 8. percében. Alba pár percig még próbálkozott a játékkal, ám az első negyedóra végén le kellett hozni. Ma orvosi vizsgálatokon esett át, ahol megállapították, hogy a jobb lábában sérült a combizom, amely mintegy három hetes kihagyást jelent a balhátvéd számára.
Santi Cazorla már csapata, az Arsenal szombati bajnokija előtt megsérült az egyik edzésen, így ott sem lehetett a Sunderland ellen pályára lépők között. A klub edzője, Arsène Wenger elmondta, hogy a játékos bokasérülést szenvedett, és mintegy öt hetes kényszerpihenő vár rá. Spanyol források szerint a sérülés ennyire nem súlyos, és Cazorla akár két-három héten belül felépülhet.
|