Hírek/News : Muniain: Szeretünk győzni és a pályán jól érezni magunkat |
Muniain: Szeretünk győzni és a pályán jól érezni magunkat
snalguj 2014.09.09. 14:48
A spanyol U-21-es válogatott a magyarok legyőzésével bebiztosította az EB-részvételt. Utolsó selejtező mérkőzésén Ausztria ellen lép pályára, a találkozót megelőzően Iker Muniain nyilatkozott.
Puertollanoi találkozó:
- Nagy öröm a számunkra, hogy itt lehetünk azokkal az emberekkel, akik szeretettel fogadtak bennünket és megmutatták, hogy lelkesen nyomon követnek minket a pályán.
Nincs pihenés Ausztria ellen:
- Mindig kemény ellenük, továbbra is versenyhelyzetben vagyunk, győrni akarunk, függetlenül attól, hogy már biztosan továbbjutottunk, a helyzet semmit nem változott.
Új arcok:
- Bizonyos körülmények között, mint például a lapok miatti eltiltások, vagy sérülések, különböző játékosok helyett új emberek kellettek. Akik érkeznek már ismerősek számunkra, hiszen alsóbb kategóriákban már játszottak spanyol színekben. Magas szintet képviselnek, jól csinálják a dolgukat a klubjukban, éppen ezért tárt karokkal várjuk őket is.
Csapattársak a felnőtt válogatottban:
- Amikor a csapattársaim a felnőttek között tehetik próbára magukat, akor boldog vagyok, mert mindig jó hír, hogy az U-21-es játékosok megfelelőek erre a feladatra, még egy ok, hogy mindent beleadjunk.
Személyes fejlődés:
- A lehető legjobbat próbálom kihozni az elvégzett munka során és mindig kihívásnak érzem, amikor meghívót kapok. Továbbra is azért dolgozom, hogy itt lehessek.
Filozófia:
- Minden mérkőzés során győzni és jól érezni akarjuk magunkat. Ezúttal már nem csak egy játékról van szó, amely sok féle elképzelést takar.
|