Női U-19 EB: Helyszínek
repens 2016.07.18. 19:30
Július 19. és 31. között rendezik Szlovákiában az idei női U-19-es Európa-bajnokságot. A kontinenstornának az ország északnyugati részének négy városa ad otthont: a fő helyszín, Szenc, valamint Miava, Szenice és Aranyosmarót.
Helyszínek:
Myjava (Miava), Futbalový ątadión Myjava: Miava 12.000 lakosú, nagymúltú, ám a XX. század eleje óta jelentőségét vesztő kisváros a Trencséni kerületben, Szenicétől északkeletre. Egykor Magyarországhoz tartozott ugyan, ám lakói mindig is szinte kizárólag szlovákok voltak. Labdarúgó klubja, a közel száz éves Spartak Myjava 2012-ben jutott fel története során először a szlovák élvonalba, pár hete pedig az Európa Ligában is debütált – gyors kieséssel. A stadion 1954-ben épült, 2013-ban felújították, jelenleg 2.709 nézőt képes befogadni.
Senec (Szenc), Národné tréningové centrum Senec: Szenc 20.000 lakosú városka a Pozsonyi kerületben, a szlovák fővárostól északkeletre. Nagymúltú, a II. világháború végéig szinte kizárólag magyarok által lakott, mára elszlovákosodott település. 2003-ban épült meg az NTC, vagyis a nemzeti edzőközpont, mely nevének megfelelően a Szlovák Labdarúgó Szövetség egyik edzőközpontjának számít. A stadion az FC Senec otthona is volt, de a klub 2008-ban megszűnt. A városkának így egy másodosztályú klub, az ©K Senec maradt. A létesítmény 3.264 nézőt képes befogadni.
Senica (Szenice), ©tadión FK Senica (OMS Arena): Szenice 20.000 lakosú kisváros a Nagyszombati kerületben, az ország északnyugati részén. Történelmi város, lakosai hagyomáynosan szlovákok voltak. A város nagymúltú labdarúgó klubja, az FK Senica az elmúlt években legjobb időszakát éli, többször is megmérethette magát az Európa Ligában – ezt 2012-ben az MTK bánta. A stadion 1962-ben épült, az elmúlt években több lépcsőben felújították, jelenleg 5.070 nézőt képes befogadni.
Zlaté Moravce (Aranyosmarót), ©tadión FC ViOn: Aranyosmarót 12.000 lakosú kisváros a Nyitrai kerületben, a Zsitva partján. A várost egykor morva aranymosók alapították, lakóinak többsége a magyar időkben is szlovák volt. A városka klubja, az FC ViOn 1995-ös alapítása után 9 év alatt az élvonalig jutott, azóta az UEFA kupát is megjárta. 1998-ban épült meg jelenleg is használt stadionja, melyet 2014-ben felújítottak, kibővítettek. 4.000 nézőt képes befogadni.
|