Hírek/News : Elhunyt a korábbi spanyol válogatott, Marquitos |
Elhunyt a korábbi spanyol válogatott, Marquitos
repens 2012.03.07. 18:26
Tegnap, március 6-án, 78 éves korában elhunyt Marcos Alonso Imaz, azaz Marquitos. A santanderi középpályás Puskás és Di Stéfano mellett játszott a Realban, és a spanyol válogatottban is szóhoz jutott.
Marcos Alonso Imaz, becenevén Marquitos 1933. április 16-án született Santanderben. Szülővárosa klubjában, a Racingban kezdett focizni, 1954-ig maradt Kantábriában. Az 1951-52-es idényben mutatkozott be a spanyol első osztályban, a következő két idényben alapemberré vált a santanderi védelemben.
A Real Madrid fel is figyelt a fiatal tehetségre, és leigazolta - Marquitos ráadásul a királyi gárda védelmében is bérelt helyet kapott. 1962-is játszott a Realban, megszámlálhatatlan bajnoki és kupagyőzelem került ezalatt a zsebébe: 5 bajnoki cím, 1 Király Kupa, 5 Európa Kupa, 2 Latin Kupa és 1 Interkontinentális Kupa. A virágkorát élő, Puskással, Di Stefanóval felálló Real fontos, ám posztja miatt kevesebb figyelmet kapó láncszeme volt.
1962-ben alacsonyabb osztályba, az alicantei Hércules CF-hez igazolt, az 1963-64-es szezonra viszont még egyszer, utoljára visszatért a Primera Divisiónba a Murcía színeiben. A Racingban 42 meccsen, a Realban 152 meccsen (2 gól), a Murciában 24 meccsen (1 gól) szerepelt a spanyol élvonalban. Összesen tehát 224 meccs (ebből 221-et végig is játszott), 3 gól a mérlege - összesen 20.056 játékpercet töltött a spanyol első osztályban.
A válogatottban klubsikerei ellenére nem tudott alapemberré válni. 1955 és 1960 között összesen 2 válogatott meccsen kapott lehetőséget, 1955. március 17-én Madridban barátságos meccsen Franciaország ellen debütált. Rosszul sikerült a bemutatkozás: a Ramallets-cel, Molowny-val, Gaínzával felálló spanyol válogatott 2-1-re kikapott a vendégektől. 1958 tavaszán meghívót kapott a Portugália elleni, madridi barátságos meccsre, ám nem lépett pályára. Második, egyben utolsó válogatott szereplésére Londonban került sor, a spanyolok barátságos meccset játszottak Angliával, és 4-2-re kikaptak. Pedig Ramallets és Di Stéfano mellett olyan nevek fémjelezték a spanyol csapatot, mint Gento és Luis Suárez...
Marquitos fia, Marcos Alonso Peña is focista lett, a válogatottig is eljutott, majd edzőként is bizonyított. Unokája, a 22 éves Marcos Alonso Mendoza a Bolton Wanderers játékosaként vált ismertté.
Marquitost 78 éves korában, 2012. március 6-án érte a halál szülővárosában, Santanderben.
|