U-19 Interjú: Jesé, Campaña
snalguj 2012.04.04. 10:03
Az U-19-es válogatott két Montenegró elleni barátságos mérkőzéssel zárta le a márciusi felkészülését. Jesé Rodríguez és José Gómez Campaña adott interjút a meccsek után.
Hogyan értékeled a Montenegró elleni két mérkőzést?
Jesé: - Az első mérkőzésen a csapat nem adta a megszokott szintet, de végig küzdött, és végül sikerült győznie. A második mérkőzésen a támadásainkkal megmutattuk az igazi játékunkat, nyugodtak voltunk és megmutattuk, hogy van bennünk ambíció, így bármilyen mérkőzést megnyerhetünk.
Tudtok nagyon jól játszani, ezt kell majd végrehajtanotok az elitkörben is...
Campaña: - Nagyon jól játszottunk, az elitkörben majd Olaszországba kell elmennünk, és nagyon nehéz ellenfelekkel is találkozunk majd. Mindannyian tudjuk, hogy nagy válogatottal állunk majd szemben az olaszokat illetően, ők a házigazdák, és egy elengedhetetlenül fontos mérkőzésen kell összecsapnunk velük.
Jesé: - Montenegró egy kemény ellenfél, éppügy mint az elitkörben lévő ellenfeleink, megmutattuk, hogy fizikailag jól felkészült csapat vagyunk. Volt alkalmunk Spanyolországon kívül játszani, úgy, ahogy az edzői gárda szerette volna. A csapat nagyon jól felkészült, válaszolt a kétkedőknek és most boldogok vagyunk.
Hogyan látod a csapat esélyeit az olaszországi kvalifikációs tornát illetően?
Jesé: - Azt láttuk, hogy a csapat nagyon koncentrált, majdnem készen állunk már, az a meggyőződésünk, hogy amikor Olaszországba megyünk, akkor már készen állunk teljesen. A felkészülésünk jól sikerült, magas szintet képviselünk, és biztosan messzire jutunk majd.
Campaña: - Teljes mértékben készen állunk, és tudjuk, hogy nagyszerű lehetőség számunkra, hogy egy Európa-bajnokságon játsszunk Spanyolország színeiben.
Az elitkörben magasabb szintű ellenfelek lesznek?
Jesé: - Nemcsak a riválisok miatt. Tudjuk, hogy az elitkörben nagyon kemény csapatok vannak, de figyelembe kell vennünk azt, hogy miként kerültünk besorolásra, már csak arra kell gondolnunk, hogy megnyerjük a három mérkőzésünket. Bízom a csapatban, tudom, hogy minden rendben lesz, biztosítanunk kell a továbbjutást, hogy megnyerhessük a címet.
Campaña: - Bonyolult lesz, két meccsnek nagyon jól kell sikerülnie, de az első lesz a legfontosabb, ahol nem lesz könnyű ellenfelünk, de bármennyire is, a csapatnak biztosítania kell a továbbjutást. Reméljük, hogy tanulunk az első mérkőzésen, és megtudjuk, hogy mit tegyünk vagy mit ne a pályán.
Döntőbe kerül a csapat?
Jesé: - Nagyon szeretnék EB-n játszani, amiben már volt részem az U-17-es válogatottal, ahol másodikok lettünk, és ez megragadt bennem. Most a bajnoki címért akarok harcolni, bajnokok akarunk lenni.
Campaña: - Mindnyájan tudjuk, hogy nagyon bonyolult lesz, és hogy az ellenfeleink nagyon nehezek, de a csapat szeretne ott lenni az EB-n.
|