Jesús Navas
repens 2012.04.24. 16:28
Teljes név: Jesús Navas González
Született: 1985. november 21. - Los Palacios, Andalúzia
Poszt: középpályás, csatár
Jelenlegi klubja: Manchester City FC (angol)
Magasság: 170 cm
Súly: 60 kg
Bővebben:
Jesús Navas bátyja, Marco Antonio Navas González szintén focista, középpályásként a Sevillával 3 meccset játszott a spanyol élvonalban a 2003-04-es idényben. Később a másodosztályban az Ejido, a Xérez az Albacete és a Huesca játékosa is volt, de eltöltött egy idényt a harmadosztályú Guadalajaránál is. Később a másodosztályú Elche játékosa volt, ám kölcsönben egy osztállyal lejjebb szerepelt a Leganés csapatában, majd megfordult a Recreativónál is. 2013-ban Angliába igazolt, a Bury-hez.
Jesús Navas szülővárosa klubjában, a Los Palaciosban kezdett focizni, 15 évesen igazolta le a közeli Sevilla FC. A többnyire a jobbszélen játszó, főként a gólpasszokban jeleskedő Navas azóta is hűséges az andalúz főváros csapatához. 2003. november 23-án mutatkozott be az első csapatban, bajnoki mérkőzésen 1-0-ra kikaptak az Espanyoltól. A következő idényre bejátszotta magát a csapatba, 2005-06-ban pedig már vezéregyéniség volt az UEFA-kupát nyerő gárdában, akik egy év múlva megvédték címüket. Remek idények után 2010-11-ben kisebb törés következett, megsérült, és az idény nagy részét ki kellett hagynia. 2013-ban a Manchester City-hez igazolt, angol bajnok lett.
Az utánpótlásválogatottakban Navasra csak azután figyeltek fel, hogy bemutatkozott a La Ligában. Az U-21-es válogatottban 2004. szeptemberében mutatkozott be. A nagyválogatottban klubsikerei ellenére sokáig nem vették figyelembe. 2009. november 14-én Madridban Argentína ellen mutatkozhatott be, 2-1-re nyertek, Navas az utolsó percekre szállt be Iniesta helyére. Megragadt a VB-re készülő csapatban, 2010. június 3-án Dél-Korea ellen először volt kezdő, és ő lőtte a meccs egyetlen gólját. A 2010-es VB-n kiegészítő emberként vállalt részt a világbajnoki címből, három meccsen lépett pályára, csereként a döntőben is szerepelt. Sérülései miatt ezt követően jó pár meccset kihagyott, ám a játéklehetőséget többször is gólokkal hálálta meg, 2011. szeptember 6-án Liechtenstein ellen duplázni is tudott. A 2012-es évadnyitón, Venezuela ellen csereként lépett pályára. Az EB-győzelem során csereember volt, a horvátok ellen gólt is lőtt. 2013-ban ezüstöt szerzett a Konföderációs Kupán. A 2014-es VB előtti bő keretben szerepelt a neve, ám végül nem kapott meghívót.
Válogatott:
Spanyolország ABS 35/3 (2009-2014)
Spanyolország U21 5/0 (2004-2005)
Sikerek:
VB-győzelem: 2010
EB-győzelem: 2012
Konföderációs Kupa 2.: 2013
Debütálás: 2009.11.14. Spanyolország - Argentína: 2-1
2009: ABS (2/0; 54')
2010: ABS (9/1; 450')
2011: ABS (3/0; 152')
2012: ABS (8/1; 385')
2013: ABS (12/1; 578')
2014: ABS (1/0; 24')
Klubjai:
UD Los Palacios (ifi) 1998-2000
Sevilla FC (ifi) 2000-2003
Sevilla FC B (3.) 2003-2004 (32/3)
Sevilla FC (1.) 2003-2013 (284/23)
Manchester City FC (angol) - 2013-2015 (82/4)
Sikerek:
UEFA-kupa: 2005–06, 2006-07
Európai Szuperkupa: 2006–07
Király Kupa: 2006–07, 2009-10; 2.: 2012-13
Spanyol Szuperkupa: 2007-08
Angol bajnokság: 2013-14; 2.: 2014-15
Angol Szuperkupa 2.: 2014-15
Angol Ligakupa: 2013-14
utolsó frissítés: 2015.12.31.
|