Előzetes: B csoport
snalguj 2012.06.02. 20:39
A B csoport az úgy nevezett halálcsoport a nyári kontinenstornán. A németek, a hollandok és a portugálok mellett a dánok próbálnak helyt állni. Az időközben sérülés miatt kidőlt Thomas Sørensen, valamint Klaas-Jan Huntelaar, Pepe és a németek edzője, Joachim Löw értékelte előzetesen a csoportot.
A B csoport három korábbi győztest és portugáliát foglalja magába. Az Európa-bajnokság egyik legkiszámíthatatlanabb és legizgalmasabb csoportjáról van szó.
Németország a torna egyik nagy favoritja, négy évvel ezelőtt Spanyolország állította meg a döntőben. Útjuk során Portugáliát pedig a negyeddöntők során búcsúztatták. A visszavágóra itt a lehetőség, a németek június 9-én Lviv-ben Portugáliával csapnak össze először.
Joachim Löw:
- Egy ilyen csapat ellen csak nagyon ritka esetben engedheted meg magadnak, hogy hibázz, kontroll alatt kell tartanunk a játékot, bátorságot kell gyűjtenünk, és játszani, nem várni arra, hogy ők kerüljenek előnybe. Úgy hiszem ez az egyetlen módja, hogy legyőzzünk egy ilyen csapatot.
Portugália részéről a védő Pepe nyilatkozott, és bár pótselejtező útján tudták csak magukat kvalifikálni, úgy érzi nem szabad leírni őket.
Pepe:
- Ők is úgy gondolhatják, hogy ez az első mérkőzés, ezért még több időd lesz, a következő két mérkőzésen a javításra, és a hátrány lefaragására, ha szükséges.
Hollandia két évvel ezelőtt a Világbajnokságon szintén a spanyolok ellen szenvedett vereséget, ezúttal azonban az 1992-es győztes, Dánia lesz az ellenfél.
Klaas-Jan Huntelaar:
- Úgy hiszem, hogy ha megnézzük az életkorokat, nagy részünk 1983-'84-es születésű, ezért mindegyikünk a pályája csúcsához közeleg. Úgy hiszem, hogy egy ideális évjáratú keverék vagyunk, és meg kell mutatnunk mit is tudunk az EB-n.
A csoport fekete lova a dán válogatott.
Thomas Sørensen:
- Természetesen valószínüleg nem lesz döntetlen a helyzet. De hihetetlenül izgalmas lehet, és én mint játékos, mindig azt akarom, hogy a legjobbakkal nézzek szembe.
|