Az oroszok meglepetésre készülnek
repens 2012.06.08. 11:45
Nem sokan tartják esélyesnek Oroszországot, ám a legutóbb elődöntőig jutó szláv csapat tagjai meglepetésre készülnek az Európa-bajnokságon. Az elmúlt napokban Igor Szemsov, Roman Sirokov, Marat Izmailov és a szövetség elnöke, Szergej Furszenko nyilatkozott.
Igor Szemsov (középpályás):
- Úgy gondolom, minden egyes edzéssel és barátságos meccsel egyre jobb formába lendülünk. Az edzőnk pontosan tudja, min kell még dolgoznunk, és mit tudunk jobbá tenni, így aztán optimális állapotban kezdhetjük az első meccsünket. Csak annyi változott, hogy tapasztaltabbak vagyunk, többet játszottunk. A csapatunk 85-90%-ban ugyanaz, így aztán szerintem még erősebbek is vagyunk, mint 2008-ban. A legutóbbi EB-n kicsivel megfontoltabban játszottunk, azóta gyorsabbá váltunk. A foci azonban nem áll meg, mindig változik. Fejlődik, és fel kell vennünk a tempót, mert ha csak sétálunk, senkit nem előzünk meg.
A csoportunkban szerintem nincsen favorit, mindegyik csapat egyenlő, és nehéz perceket okozhatunk egymásnak. Ne feledjük el, hogy Lengyelország a társházigazda, így nagy figyelem fordul feléjük. A görögök és a csehek sötét lovak, akik minden pillanatban meglepetést okozhatnak, így óvatosnak kell lennünk. Na és persze fontos az első meccs szerepe: minden azon múlik, hogyan teljesítünk rajta, hisz amilyen a kezdet, olyan a befejezés.
Nem tartom magunkat esélytelennek. Jól játszottunk az előző EB-n, és a selejtezőkön is. Olyan csapat vagyunk, akik miatt aggódni kell másoknak, jó eredményekkel értünk el idáig és sikeresek akarunk lenni. Éhesek vagyunk a sikerre, a jó eredményre.
Roman Sirokov (középpályás):
- A hangulat kiváló. Vannak ugyan elvárások, de az a legfontosabb, hogy felülmúljuk az elvárásokat. Mégis, azt hiszem, sokan nem számolnak velünk. Tovább kell lépnünk a csoportkörből, utána pedig mindig a saját ízlésünknek megfelelően játszani.
Marat Izmailov (középpályás):
- Minden remek. Meleg volt a fogadtatás, remek a szállásunk, kiváló a szervezettség, minden nagyon magas szintű. Az edzőnk majd eldönti, ki kap játéklehetőséget, a legjobbamat fogom nyújtani, és megmutatom, hogy készen állok a játékra már az elejétől fogva.
Szergej Furszenko (elnök, RFSZ - Orosz Labdarúgó Szövetség):
- Lengyelország nagyon kellemes ország. Nagyon meleg fogadtatásban részesültünk, mióta itt vagyunk, és biztos vagyok benne, hogy amíg itt maradunk, minden hasonlóan is fog folytatódni. Az edzőtáborunkat már év elején felmértük, amikor elkezdtük a válogatott felkészítését. Ez a helyszín nagyon jó, a pálya csodálatos és a technikai adottságok is jók.
A hangulat nagyon jó, már csak az Olaszország elleni győzelem miatt is. A csapatban a légkör csodálatos, ez lehet a siker kulcsa. Jelenleg teljesen más a légkör, mint négy évvel ezelőtt. Akkor senki nem hitt a csapatban, kivéve magát a csapatot. Most az egész országban nagyok az elvárások. Persze, ez a dolgunk. Dick Advocaat a legprofibb edzők egyike. Előszöris, bizakodó hangulatot teremtett. Jó kapcsolatokat épített ki a csapaton belül, és mi is a legjobbunkat adtuk. Úgy gondolom, minden egyes csapat, aki idáig eljutott, csak az EB-győzelemre gondol.
|