Játékos értékelések: Oroszország
snalguj 2012.06.11. 22:37
Az oroszok felhőtlen örömmel hagyhatták el az első mérkőzésüket követően a pályát. Három játékosuk: Roman Pavljucsenko, Jurij Zsirkov és Roman Sirokov nyilatkozott a meccs után.
Roman Pavljucsenko, orosz támadó:
- Nem hagyjuk elragadtatni magunkat, csak három napunk van a következő összecsapásig. Nem szabad elfelejteni a következő mérkőzést, és el kell kezdenünk felkészülni a lengyelek ellen. A feladat még nem fejeződött be és nem engedhetünk meg magunknak egy perc nyugalmat sem. Arra számítunk, hogy ennél nehezebb meccsek várnak ránk.
Jurij Zsirkov, orosz védő:
- Mindig fontos a győzelem az első mérkőzésen. Fontos a három pont megszerzése. Igazán jól játszottunk az elmúlt két meccsünkön (beleértve az olaszok elleni barátságos meccset, amely 3-0 lett), mindkettő védelemben és támadásban is - talán ez volt a kulcs tényező ebben a hét gólunkban.
Roman Sirokov, orosz középpályás:
- A legfontosabb tényező az volt, hogy voltak helyzeteink. Két gólt lőttünk az első három helyzetünkből, és ez sokat segített rajtunk. Nem indultunk jól, de 25 perc után 2-0-ra volt. A cseh gól után egy kicsit kemény volt. A félidőben azt mondtuk, hogy jól kell játszani a második féidő elején, majd 7 perc után jött is a gól.
Nagyon jól játszottunk, voltak helyzeteink, de aztán egy picit bajban találtuk magunkat. Jó, hogy nem sokkal később gólt tudtunk lőni. Nagy lelkesedéssel léptünk pályára, és meggyőző győzelmet szerettünk volna, de nem gondoltunk arra, hogy minden ennyire jól alakul számunkra.
|