Női U-17 EB 2013: Elitkör sorsolás
snalguj 2012.11.19. 14:28
November 20-a a sorsolások napja. A női U-17-eseknél és U-19-eseknél is két-két sorsolásra kerül sor. A 2013-as U-17-es Európa-bajnokság az elitkörökkel folytatódik, a spanyolok a B-kalapból várják sorsukat.
A spanyol válogatott a selejtezők első körét 100%-os mutatóval zárták, miután megverték a lengyeleket, Szlovákiát és Feröer-szigeteket. November 20-án 12:15-től Nyonban arra is sor kerül, hogy kik lesznek ellenfeleik az elitkörben.
A spanyolok a B-kalapba kaptak besorolást, így sajnos könnyen megeshet, hogy halálcsoport alakul ki a franciákkal és a németekkel karöltve (a németek öt EB-ből eddig hármon győzni tudtak, a másik kettőt a spanyolok nyerték, a franciák eddig két ezüstéremig és egy bronzéremig jutottak), miután előbbiek az A-, utóbbiak a C-kalapból várják a sorsolást. A csapatok április közepéig kell, hogy lejátszák az Elitkörös mérkőzéseiket.
A döntő tornára az elitkörök után kerül sor június végén. Az elődöntőket június 25-én, a 3. helyért folyó mérkőzést és a döntőt pedig június 28-án tartják.
Kalapok:
A-kalap:
Hollandia, Franciaország, Svájc, Norvégia
B-kalap:
Spanyolország, Dánia, Írország, Csehország
C-kalap:
Svédország, Ausztria, Németország, Észak-Írország
D-kalap:
Belgium, Finnország, Olaszország, Lengyelország
|