FIFA VB/WC 2014 : David Silva: Fontos, hogy van egy itteni főhadiszállásunk |
David Silva: Fontos, hogy van egy itteni főhadiszállásunk
repens 2014.06.10. 10:30
A spanyol válogatott Brazíliában, Curitibában készül a világbajnokság kezdetére. Az első brazil sajtótájékoztatóra tegnap késő este került sor, ahol David Silva kétségkívül jobban sikerült kérdésekre reagálhatott, mint Albiol.
- Tanultunk a Konföderációs Kupából. Most már ismerjük az itteni hangulatot. Van egy itteni főhadiszállásunk, ami fontos. Nem fogunk olyan sokat utazgatni, mint tavaly, Sokkal inkább odafigyelünk majd mindenre.
Két Európa-bajnoki cím és egy világbajnoki cím áll a nevem mellett. Az újabb trófeában való részvételem a mesteren múlik. Ha pályára léphetek, ott leszek, és próbálom a megszokott színvonalon teljesíteni a feladatomat.
Az első emlékem a világbajnokságokról a Luis Enrique-féle csapat szereplése. Később olyan szerencséssé váltam, hogy én magam is szerepelhettem VB-n. Igazán emlékezetes élmény volt.
A Hollandia elleni mérkőzés kulcsfontosságú lesz. Ha nyerünk, azzal fontos lépést teszünk előre. Igaz, 2010-ben elsőre hibáztunk, mégis világbajnokok lettünk.
Sokkal jobban érzem magam a pályán, ha hátravontabban játszom. A válogatottban azonban mindenhol játszottam már, a középcsatár poszttól bármilyen más támadóposztig jól érzem magam. Valóban jól, és mindenütt jól is megy a játék, akárkivel is játszom együtt.
|