Villa: Ha megnyerjük a VB-t, egyedülállóak leszünk
snalguj 2014.06.13. 19:15
A spanyol válogatott nyitómérkőzésére készül, amelyet ma este Hollandia ellen játszanak majd. David Villa nyilatkozott a mérkőzést megelőzően.
David Villa:
- Hosszú a várakozás, mindannyian szeretnénk már megkezdeni ezt a nagyszerű tornát, ezt a mérkőzést.
Nem Ausztráliában fogom folytatni a pályafutásom. New York mellett tettem le a voksomat, a szezon kezdetéig pedig fizikai felkészülést fogok végezni. Ha Melbourne-be mentem volna, akkor kevesebbett játszhattam volna.
Fizikailag jól és erősnek érzem magam. Minél többet játszani akarok és a legjobbat nyújtani. A hollandokkal kapcsolatosan nem kell aggódnunk, hogy mire számíthatunk.
Büszkék vagyunk arra, ami számunkra megadatott. De a múltnál most már minden sokkal nehezebb, habár fel vagyunk készülve minden mérkőzésre.
Ez a keret bonyolultabb, a torna szempontjából jó. Ha több lehetőségünk van, sokkal kiegyenlítettebb lesz a verseny számunkra.
Mindannyiunk kezében ott van a fegyver, hogy eljussunk a végéig. Három címet nyertünk zsinórban és ezt senki nem tudta véghez vinni, így tudjuk, hogy ez milyen lenne a világ szemében. Ez a nehéz és egyben szép is ebben a sportban. Ha megnyerjük a Világbajnokságot mérföldkőhöz érünk, egyedülálló lenne és sokkal több motivációt adna, mint bármi.
|