Del Bosque: Voltak jó pillanataink
repens 2013.02.07. 10:15
A spanyol válogatott 3-1-re legyőzte Uruguay-t a "bajnokok csatájában". Vicente del Bosque szövetségi kapitány a meccs utáni sajtótájékoztatón elégedetten beszélt a csapat játékáról, az újoncokról és a katari körülményekről.
- Meglepte Pedro gólképessége?
- Pedro mozgékony játékos, pontosan tudja, mit kell tennie, és megvan az a gyorsasága, ami szükséges a mai futballban. Voltak jó időszakaink az első félidőben, amikor csak a beindulások hiányoztak, de Pedrónak megvolt az ehhez szükséges sebessége.
- Mit adott hozzá a válogatott játékához az a három focista, aki ma lépett először pályára a csapatban?
- Mindig lesznek játékosok, akik csatlakoznak a csapathoz, mindenféle probléma nélkül beilleszkedtek a társaságba. Tették, amit tenniük kellett. Bizonyították a képességeiket, amik miatt meghívót kaptak.
- Összességében mit mondana a találkozóról?
- Úgy gondolom, voltak jó pillanataink, de Uruguay nagyon jól, harciasan védekezett, nem volt könnyű ellenük. Remek a kontrajátékuk, óvatosnak kellett lennünk az eladott labdákkal. Hozzá kell szoknunk az állandó veszélyhez. Ha a Konföderációs Kupán játszunk, ott is meg kell szenvednünk, mit ahgy ahhoz is, hogy ott legyünk a következő VB-n, de akkor sem egyértelmű a helyzet, ha épp Venezuela ellen játszunk. Egyre nehezebb és fontosabb mérkőzések várnak ránk.
- Méltó volt ez a meccs a Konföderációs Kupa előfutárának?
- Persze. Kemény ellenfél vár majd ránk, jól zárnak hátul, és nagyon nehéz tartani a csatáraikat. Megvolt bennünk a kellő elszántság, jó stabil állóképesség, és az is fontos, hogy úgy vetettünk be új játékosokat, hogy nem veszítettünk a versenyképességünkből, legyen szó akár barátságos, akár tétmeccsről. Tudjuk, hogy nagy a küzdelem, de nagyon erős bajnokságban edződünk. A válogatott fontos szerepet tölt be, és ezt a játékosok is tudják.
- Márciusban jön a következő találkozó...
- Két és fél hónap telt el azóta, hogy utoljára együtt voltunk és meccset játszottunk. Hat hetünk van a Finnország elleni mérkőzésig. Szükségszerű volt, hogy lássuk egymást, hogy készüljünk a következő meccsekre. Fontos, hogy a játékosok a különböző meccseken kívül is jó kapcsolatban legyenek egymással. Nem szabad elfelejtenünk, mi vár ránk márciusban. Mostantól elkezdjük a felkészülést két nagyon erős rivális (Finnország, Franciaország - szerk.) ellen. Ha a játékosok együttműködése jó és tiszta, közelebb vagyunk a sikerhez. Itt, a válogatottban, valamennyi játékos magatartása megfelelő.
- Milyen benyomást tett Önre Katar?
- Mély benyomást tett ránk, amit Katarban láttunk. Lenyűgözőek a körülmények mind a létesítmények, mind a technikai stáb tekintetében, ami a legfontosabb. Ha a mai pályára vonatkozik a kérdés, az is tökéletes volt.
|