Hírek/News : Női U-17: Kialakult az EB mezőnye, a svédekkel játszanak a spanyolok |
Női U-17: Kialakult az EB mezőnye, a svédekkel játszanak a spanyolok
repens 2013.04.14. 19:27
A mai napon lezárultak a női U-17-es EB elit-selejtezőkörének küzdelmei. Két csoport már korábban befejezte, az 1.-ből Belgium, a 3.-ból Spanyolország jutott tovább. Ma kiderült, hogy a 2. csoportot Lengyelország nyerte, a 4. csoport élén pedig Svédország végzett - utóbbival játszanak a spanyolok az elődöntőben.
Idén utoljára rendezik meg mindössze négy csapattal a női U-17-es EB döntő tornáját az UEFA svájci székhelyén, Nyonban. A jövőben duplájára bővítik a létszámot, és az állandó nyoni helyszínnek is búcsút intenek. Most azonban még csak a két elődöntő, valamint a bronzmeccs és a döntő vár arra a négy csapatra, akik keresztülverekedték magukat a selejtezőkön.
A mostani rendezési forma visszásságai jól látszódnak: valószínűleg sokkal nehezebb továbblépni az elitkörből, mint azztán megnyerni a tornát. A spanyoloknak mindenképp, hisz a hazai pályán játszó világbajnok Franciaországot kellett felülmúlniuk a továbblépéshez. Az elődöntőben még egy újabb viszonylag nehéz falat vár rájuk, a 4. csoportot nyerő Svédország - ám ha továbbjutnak, akkor papíron jóval könnyebb meccs vár rájuk a döntőben...
A svédek látszólag könnyedén nyerték a csoportjukat, már két játéknap után biztos volt a továbbjutásuk. A kép azonban kissé árnyaltabb: Svájc és Csehország ellen is egyetlen góllal győztek, úgy, hogy mindkét meccsen az ellenfél támadott többet. Az utolsó fordulóban, már tét nélkül ki is kaptak Olaszországtól - nem tűnnek verhetetlennek.
A felső ág két továbbjutója, Belgium és Lengyelország egyaránt óriási bravúrt hajtott végre a továbblépéssel - ráadásul valamelyikük biztosan ott lehet a döntőben. A belgák az 1. csoportban hazai földön játszva a kontinenst uraló, ám ebben a korosztályban nagyon lebőgő Németországot is megelőzték. Igaz, csak Hollandiát győzték le, de a dánok és a belgák elleni döntetlen elégnek bizonyult a továbbépéshez. A németek a dánok elleni vereség miatt még a második helyről is lecsúsztak... A lengyelek továbblépése talán még nagyobb meglepetés: az Ausztriában rendezett tornán a házigazda mellett Norvégiát és Írországot utasította maga mögé - a két utóbbi gárda jóval esélyesebbnek számított. A csoportküzdelmek egyébként alaposan elhúzódtak, a március végi hóviharok miatt az utolsó játéknapra csak ma került sor.
Az elődöntőket június 25-én rendezik. A kétszeres Európa-bajnok spanyol válogatott az egyetlen a résztvevők közül, amely már eljutott korábban a döntő fázisig.
|