Javi Martínez: Volt 12 napom pihenni
repens 2012.07.20. 10:58
Az Athletic védekező középpályása, Javi Martínez egyike azoknak a felnőtt Európa-bajnokoknak, akik most az olimpiai válogatottal készülnek. Tegnap délután Mata és Jordi Alba mellett sajtótájékoztatón vett részt.
- Támaszt jelenthetnek az olimpiai csapatnak azok a játékosok, akik épp most nyertek Európa-bajnoki címet a felnőtt csapattal?
- Nem jelent számunkra előnyt. Talán az ellenféleket még inkább ösztönzi, amikor velünk játszanak. Mindenki ugyanabból a helyzetből indul. Ránk aggatták ugyan a favorit jelzőt, de ezt a pályán kell kiérdemelni.
- Mit vársz a soronkövetkező meccstől, amelyen Japán ellen mutatkozhattok be az olimpiai játékokon?
- Ezekre a meccsekre kell megfelelő állapotba kerülnünk és elég önbizalmat szereznünk. A tegnapi meccs után jól érezzük magunkat, az elmúlt két mérkőzés jót tett a felkészülésünknek, és úgy gondolom, jó állapotban vagyunk a soron következő találkozókra.
- Hogy érzed magad fizikálisan egy olyan hosszú idény után, mint amilyen a tiéd volt?
- Igaz, hogy kemény szezonon vagyok túl, de volt 12 napom pihenni, és lassan újra optimális állapotba kerülök. Még mindig van pár napom, amely alatt folytatom a munkát. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian tökéletes állapotban leszünk.
|