Hírek/News : Nacho Monreal: Sikeréhesebb válogatottat látok |
Nacho Monreal: Sikeréhesebb válogatottat látok
repens 2016.10.09. 17:00
Jordi Alba sérülése miatt három éves kihagyás után újra a válogatott keretébe került az Arsenal védője, Nacho Monreal. A navarrai játékos a Sefutbol.com-nak nyilatkozott az albánok elleni meccs előtt.
– Az az igazság, hogy minden nagyon jól alakul. Nagyon boldog vagyok, hogy újra találkozhatok azokkal a játékosokkal, akik már a legutóbbi ittlétemkor is a csapatban voltak. A legtöbb játékost személyesen is ismerem, a többiekkel pedig a pályán találkoztam. Örömmel töltött el, hogy remek fogadtatásban volt részem.
Épp Pamplonában voltam, néhány barátommal sétáltam, amikor a spanyol válogatott ügyintézője, María José Claramunt felhívott, és elmondta, hogy engem kérnek fel a sérülése miatt kidőlő Jordi Alba helyettesének. Autóba vágtam magam, Madridba hajtottam, onnan pedig Rómán át Albániába repültem. Mozgalmas nap volt, no meg igazán remek is.
Mondhatjuk, hogy váltás történt Lopetegui érkezésével. Vicente del Bosquével nagyszerű dolgokat értünk el, egy csomó sikert. Most egy élénkebb válogatottat látok, sikeréhesebbet. Összetartó csapatot látok, amely mindig győzni akar. Mindannyian nulláról kezdünk, és ez pozitív.
Az én esetemben, csakúgy mint Pepe Reináéban, nagy visszatérésről van szó. Újra itt vagyunk, és ez bizonyítja, hogy ha jól végzed a dolgod, ha a klubodban jól szerepelsz, akkor élvezheted a válogatott légkörét.
Albánia olyan válogatott, amely meg fogja nehezíteni a dolgunkat. Ők vezetik a csoportot, mindkét meccsüket megnyerték, otthon játszanak, kemény feladat lesz ellenük játszani. Ha az emberek azt hallják: Albánia, talán azt gondolják, könnyű dolgunk lesz, de valójában nem ez a helyzet. Versenyképes csapat, az elejétől kezdve 100%-ot kell nyújtanunk. Csak és kizárólag ekkor lesz esélyünk, semmit nem fognak ingyen adni.
|