Lopetegui: Büszke vagyok a srácokra
repens 2013.06.10. 13:43
A spanyol U-21-es válogatott az oroszok után Németországot is 1-0-ra verte az Európa-bajnokság csoportkörében, így az elődöntőbe jutott. Julen Lopetegui szövetségi edző elégedett volt a látottakkal.
- Látványos meccset játszottunk egy nagyon jó csapattal, egy erős Németországgal, akik teli vannak jó játékosokkal. Megmutattuk a jellemünket és egyéniségünket, és győzelemre törtünk - nem is tudunk másképpen játszani. Örülünk a három pontnak, de nem csak annak. Az is fontos, ahogyan fejlődtünk a mérkőzés alatt, ahogyan játszottunk és amilyen hozzállást mutattunk. Büszke vagyok a srácokra.
Minden mérkőzés 90 percig tart, és jó időpontot választottunk Morata beállítására. Rodrigo korábban jól teljesített, és Morata is megfelelő hozzáállással lépett pályára. Mindkettőjükkel elégedett vagyok, és tetszik, ahogyan a többi csapattárssal együtt ünnepelték a gólt.
Nem arról volt szó, hogy Németország ne akart volna támadni. Sokkal inkább a csapatom képességeit említeném meg, azt, hogy át tudtuk venni a kezdeményezést, és megtartottuk a labdát egy erős csapat ellen - ez sokkal inkább a mi képességeinket jelzi, nem az ellenfélét, legalábbis az én véleményem szerint.
Ismét 1-0-ra győztünk. Nagyon elégedett vagyok azzal, ahogyan játszottunk a meccsen. Igazán jól játszottunk és sok gólhelyzetet alakítottunk ki egy jó csapat ellen. Nem találtunk a hálóba, de sok lehetőségünk volt egy Németország szintű csapat ellen.
|