Thiago: A csapatunk nagyon egyben van
repens 2013.06.16. 16:20
A spanyol U-21-es válogatott az izraeli EB-n legyőzte Norvégiát az elődöntőben, így címvédőként újra EB-döntőt játszik. A meccs után a csapatkapitány, Thiago Alcántara a csapat egységét dícsérte.
- Úgy gondolom, fejben nagyon koncentráltunk ezen a mérkőzésen, és sikerült is döntőbe jutnunk, második alkalommal mióta a spanyol válogatottban szerepelek, úgy gondolom, meg is érdemeltük.
Az első pillanattól kezdve azt mondom, hogy a csapatunk nagyon egyben van. A pálya minden egyes pontján remek játékosokkal állunk fel, megfelelően összpontosítunk, és továbbra is így kell folytatnunk, ha bajnokok akarunk lenni.
Más ez a torna, mégis ugyanolyan éhesek vagyunk a sikerre, mint az első alkalommal - persze, hogy így van, hiszen a srácok többsége számára ez az első alkalom. Ugyanígy, ugyanezzel a céltudatossággal és sikeréhséggel megyünk majd ki a döntőre is.
|