1988 NSZK - IV. Tudtad-e?
snalguj 2012.05.04. 18:45
Néhány érdekesség a nyolcadik, 1988-as Európa-bajnoki kiírással kapcsolatban.
Franciaország harmadik helyen végzett Szovjetunió és az NDK mögött a selejtezők során – ez volt az egyetlen alkalom a torna 1988-as átalakítása óta, hogy a címvédő nem jutott a döntőbe.
Ez volt az egyetlen év, hogy az Európa-bajnokságot és a Bajnokcsapatok Európa Kupáját ugyanaz a nemzet nyerje – Hollandia és a PSV Eindhoven.
Peter Shilton vált a negyedik angol játékossá, akik 100 válogatottsággal büszkélkedhettek a Hollandia elleni mérkőzésen, de Marco van Basten mesterhármasával tönkretette ezt a napot, hiszen Anglia reményei a 3-1-es vereséggel szertefoszlottak.
A holland elődöntős győzelem az NSZK ellen, ez volt az első a szomszédokkal 1956 óta. Ezzel véget vetettek a vesszőfutásnak, amely 7 vereség és 3 döntetlen óta tartott.
A szezon után Marco van Basten sérülés miatt majdnem hiányzott a döntő tornáról – régi barátja, Johan Cruyff beszélte rá arra, hogy elutazzon az NSZK-ba.
A 2-0-s holland siker a döntő meccsen Münchenben volt. A Szovjetunió volt az egyetlen olyan csapat ezzel, amely három EB-döntőt vesztett el.
A Szovjetunió negyedik alkalommal mondhatta el magáról – egyedüliként -, hogy döntőben szerepelt, azonban ezt fűszerezi, hogy harmadik alkalommal kaptak ki zsinórban egymás után, ez volt az utolsó olyan torna, ahol, mint Szovjetunió vettek részt.
Az elődöntő utáni ünnepség a legnagyobb nyilvános rendezvény volt Hollandiában azóta, hogy véget ért a II. Világháború.
Az Év Európai Futballistája Marco van Basten lett, míg az európai Aranycipőt Tanju Çolak nyerte el.
A selejtezők során az 5. csoportban Hollandia és Ciprus 9-9 mérkőzést játszott, miután az első mérkőzésen, amely 8-0-ra állt zavargások törtek ki a lelátókon. A mérkőzést újrajátszották, ahol már csak 4 alkalommal sikerült Hollandiának a szigetország kapujába varázsolni a labdát.
Ez év szülöttjei: Nicklas Bendtner (dán), Mats Hummels (német), Nikola Kalinić (horvát), Marvin Martin (francia), Mesut Özil (német), Ivan Rakitić (horvát), Nuri Sahin (török), Gregory van der Wiel (holland).
Míg a spanyolok közül: Sergio Busquets, Juan Mata, Javier Martínez, Diego Capel.
|