Rainer Adrion: Elfáradtunk
repens 2013.06.10. 14:09
A spanyol U-21-es válogatott az oroszok után Németországot is 1-0-ra verte az Európa-bajnokság csoportkörében. Németországnak ez a második vereséget, és egyben az EB-búcsút jelentette, edzőjük, Rainer Adrion szerint a spanyolok szétfuttatták őket.
- Olyan volt ez, mint egy egyenes kieséses mérkőzés. Tudtuk ezt a meccs előtt is, és próbáltuk nyomás alá helyezni Spanyolországot. Tudtuk, hogy jó csapatuk van - nagyon jók a folyamatos labdatartásban és tapasztalt játékosaik vannak -, és nagyon sokat kivett belőlünk az első félidőben, hogy megszerezzük a labdát, a második félidő során pedig elfáradtunk.
Spanyolország mindig próbálta megjátszani az egyik csatárát, és ha nem lehetett, visszajátszották a labdát akár a kapusig, körbejáratták az egész pályán, ami az ellenfél számára annyit jelentett, hogy rengeteget kell futni a labdaszerzésért. Próbáltuk hibákra kényszeríteni őket, de nem sikerült úgy, ahogy terveztük - jó csapat, és megérdemelten győztek. Nem sikerült a hálójukba találnunk.
A csapatom hozzáállása és küzdőszelleme nagyszerű, mindig a kellő akarással küzdenek, azonban úgy érzem, bizonyos helyzetekben a képességeink hiányoznak ahhoz, hogy továbbjuthassunk. Két szoros meccset játszottunk Hollandia és Spanyolország ellen, de a végén egyiket se sikerült behúznunk.
Nagyon sok tehetséges játékos van a csapatunkban, de a másik csapatban is, és reméltem, hogy sikerült tökéletesíteni a játékunkat erre a tornára. Jó élményekkel távozhatunk a tornáról, de néha hiányzott egy kevés a támadójátékunkban és hiányzott némi szerencse is - ha a két meccs közül az egyik döntetlennel zárul, még lenne esélyünk a továbbjutásra az Oroszország elleni meccsen.
2011-ben ki sem jutottunk, most pedig veretlenül kerültünk ki az EB-re, és itt is csak szoros vereséget szenvedtünk két szörnyen erős csapattól. Csalódott vagyok, hisz nem akartunk veszíteni, de jól játszott a csapat egy kemény csoportban.
|