1984 Franciaország - IV. Tudtad-e?
snalguj 2012.04.30. 20:20
Néhány érdekesség a hetedik, 1984-es Európa-bajnoki kiírással kapcsolatban.
Az NSZK Észak-Írországtól elszenvedett 1-0-s veresége volt az első kvalifikációs mérkőzés, amely negatív eredménnyel zárult 29 mérkőzéses szériájukat követően, a gólt Norman Whiteside lőtte Hamburgban.
Michael Platini mesterhármast rúgott Belgium és Jugoszlávia ellen, az UEFA későbbi elnöke fejjel is és lábbal is eredményes volt mind a két mérkőzésen.
Belgium volt az egyetlen olyan kvalifikáló, aki a csoportját több mint egy ponttal nyerte, az NSZK és Spanyolország azonos pontszámmal állt a második helyezettel a csoportjában, mindkettőjük esetében a gólkülönbség, illetve a rúgott gólok döntöttek.
Ez volt az első alkalom az Európa-bajnokságok történetében, amikor mind a 33 UEFA tag részt vett a kvalifikációk során. 17 ország nevezett az első, míg 53 a legutóbbi 2012-es kontinens tornára.
Michel Platini 9 gólja a döntő tornán rekordnak számít, az egész torna egészére vetítetten is a jelenlegi UEFA elnök volt a gólkirály, annak ellenére, hogy Franciaország, mint házigazda kihagyta a kvalifikációs tornát.
Azok után, hogy befejeződtek a selejtezők az NSZK számára, Jupp Derwall – aki az 1980-as EB címig vezette csapatát – elmozdításra került pozíciójából és Franz Beckenbauer vette át helyét.
Spanyolország volt az első olyan csapat, amely két számjegyű gólmennyiséget termelt egy EB-selejtezőn, Málta elleni 12-1-es győzelmükkel kiütötték Hollandiát a döntőt érő első helytől, miután több lőtt góllal továbbjutottak.
Franciaország az egyetlen olyan előre kijelölt házigazda a kezdetektől fogva, amely meg tudta házigazdaként nyerni a döntőt. Öt rendező ország az elődöntők során esett ki, míg Portugália a második helyen végzett 2004-ben.
Portugália eljutott az elődöntőig első kvalifikációja során, éppúgy mint az 1966-os Világbajnokságon, ez véget vetett az NSZK győzelmi esélyeinek.
Az Év Európai Labdarúgója címet Platini, míg az Aranycipőt Ian Rush nyerte.
Ez évben született: Daniel Agger (dán), Darren Bent (angol), Darren Fletcher (skót), Filip Holoąko (szlovák), Arjen Robben (holland), Bastian Schweinsteiger (német), Martin ©krtel (szlovák), Wesley Sneijder (holland).
A spanyolok közül 1984-es születésű: Andrés Iniesta, Fernando Torres, Santi Cazorla, Bruno Soriáno, Manu del Moral, Ángel Arizmendi, Antonio Puerta (†2007).
|