Quereda: Biztosított a jövőnk
repens 2013.07.23. 09:38
A spanyol nő labdarúgó válogatott számára a Norvégia elleni EB-negyeddöntő a végállomást jelentette. Nacho Quereda csapata a célt ezzel teljesítette, és a szövetségi kapitány nem vállalt nagy kockázatot, mikor meccs utáni interjújában kiemelte: ettől a csapattól még több is várható a jövőben.
- Furcsa meccs volt. Az első két gól olyan helyzetből született, amik normál esetben nem végződnének így. 2-0-s hátránnyal mehettünk a szünetre, jelentős hátrányban, és bár a csapat próbált erre reagálni, nem voltunk rá képesek.
Igazán jól kezdtük a meccset, egyértelműen domináltunk, azonban hiányzott a jó befejezés, az első gól megszerzése. A norvég vezető gól, majd aztán az öngól megtépázta a csapat morálját. A szünet után próbáltuk összeszedni magunkat és felnőni a játékfelfogásunkhoz, de pszichológiai szempontból a csapat megsérült és nem tudtunk ezen átlépni.
Összességében jó volt ez a torna. 16 év után először jutott ki Spanyolország, egy tapasztalatlan csapattal, akik nem ismerték az ilyen szintű tornákat. A csapat mégis a végsőkig harcolt, és a csoportkörben nagyon kemény ellenfelekkel szemben is nagyszerűen játszottunk.
Azzal persze nem vagyunk elégedettek, hogy a negyeddöntőben búcsúztunk, de megtettük az első lépést, és remélhetőleg több is jön még ennél. A csapat nagyon fiatal, több játékos az U-19-esektől érkezett, ígéretes jövő előtt állunk. Sok munka áll előttünk, tapasztalatot kell gyűjtenie a csapatnak. Nagyon optimistán gondolunk a jövőre. Biztosított a jövőnk.
|