Aicardo: Most kezdődik a jó rész
repens 2014.02.05. 14:12
Az antwerpeni futsal EB negyeddöntőjében a spanyolok legyőzték Szlovéniát, így elődöntőt játszhatnak Oroszország ellen. A két gólt szerző védő, Jesús Aicardo az elődöntőben főszereplő lehet Ortiz eltiltása miatt.
- Nagyon jól játszottunk ma, fantasztikusan teljesítettünk. Kellett is, hogy felülmúljuk a szlovéneket, hiszen nagyszerű csapat.
Csak valamikor a meccs után hallottam, hogy valaki mondta, hogy Ortiz nem játszhat majd az oroszok ellen. Dehát mindannyiunknak oda kell tenni magunkat, és helyettesíteni Jordi Torrást és Ortizt. Én készen állok bármire, amit az edző kér tőlem. Ő az, aki dönt, ha azt akarja, hogy játsszam, én ott leszek.
Az oroszok elleni meccs apróságokon dőlhet el. 40 percen át oda kell figyelnünk, és ki kell használnunk az adódó lehetőségeket. Nagyszerű a csatárjátékuk, Eder Limával és Cirilóval. Meg kell akadályoznunk, hogy eljusson hozzájuk a labda.
Ez a csapat minden meccsen fejlődik. Minden meccsen lépünk egyet előre, és az igazán jó rész csak most kezdődik. Oroszország ellen játszunk - egy hihetetlenül erős csapat ellen. Remélhetőleg döntőbe jutunk, de lépésről lépésre kell haladnunk, és először csak az oroszokkal foglalkozunk - nem lesz könnyű dolgunk.
|