1980 Olaszország - II. Spanyol és magyar szereplés
snalguj 2012.04.29. 09:39
Az 1980-as EB-re alaposan megváltozott a kontinenstorna kiírása. Összesen 31 csapat vágott neki a sorozatnak. A házigazda Olaszország automatikus résztvevője lett a döntő tornának, mellé a csoportküzdelmek 7 győztese csatlakozott. A spanyolok számára az EB csoportköre jelentette a végállomást, Magyarország már a selejtezőkön elbukott.
Spanyolország könnyedén vette az első, selejtezős akadályt. 4 győzelemmel, egy-egy döntetlennel és vereséggel végeztek a 3. csoport élén. A nagy ellenfél természetesen Jugoszlávia volt a csoportban, és tőlük szenvedték el az egyetlen vereségüket is. A döntetlent Románia ellen sikerült elérni. Ciprust azonban mind a két meccsen – egyszer 5-0, második alkalommal 3-1 – könnyedén legyűrték. Ezzel az eredménnyel következhetett a döntő…
Ami azonban nem úgy sikerült, ahogy azt elvárta magától a gárda. A 2. csoportban győzelmet nem sikerült kiharcolni, az egyetlen jobb eredmény a házigazdák elleni döntetlen volt, azonban Angliától és a belgáktól csúnya vereségbe szaladtak bele, ezzel csomagolhattak és utazhattak haza del Bosque-ék - a későbbi szövetségi kapitáy játékosként nem volt oly sikeres.
Magyarország számára gyorsan véget ért az EB szereplés, bár az is igaz, hogy nem sokon múlott. A 6. csoportban a görögök, a finnek és a szovjetek voltak az ellenfeleink. A szovjetekkel egy győzelem és egy döntetlen volt, ám nem is ők voltak az igazi ellenfeleink. A finnektől elsőre kikaptunk 2-1-re, a visszavágón viszont 3-1-es győzelmet szereztünk. Az első helyért a hellének voltak versenyben, és a 4-1-es vereség, illetve a 0-0-s döntetlen el is döntötte a helyzetünket. Így a második helyen végeztünk a csoportban, miután a finneknél a mutatóink jobbak voltak. A második hely azonban nem ért továbbjutást.
|