Julen Lopetegui: Igazi döntő volt
repens 2012.07.16. 09:49
A spanyol U-19-es válogatott edzője, Julen Lopetegui az EB-győzelem megszerzése után értékelt.
- Igazi döntő volt. Egy olyan csapattal kerültünk szembe, akik nemcsak nagyszerű játékosok, de együttesként is hatalmas szívük van. Görögország elképesztő teljesítményt nyújtott, ahogyan azt vártuk is tőlük. Nagyon szórkaoztató meccs volt a közönség szempontjából.
Sok különbség volt a mostani és az előző meccsünk között, amit a csoportkörben játszottunk egymással. Ez egy döntő volt, így tudtuk, hogy nincs második esélyünk. Magas szinten játsottunk ma este, és próbáltuk gyorsan járatni a labdát. Több gólszerzési lehetőségünk volt, mint a görögöknek és szerencsére egyiket ki is használtuk, ami győzelmet eredményezett számunkra.
Inkább a csapatomra koncentrálok, mint egészre, nem szeretnék senkit sem kiemelni. Nagyon nagy munkát fektettek ebbe bele. A játékosok hozzáállása remek volt, nagyon megérdemelték ezt a győzelmet.
Büszke vagyok rá, hogy a lányom is itt volt és láthatta ezt a meccset.
A torna remek szervezettsége és az észt emberek segítőkészsége az egyik olyan dolog, amely meg fog maradni bennem erről az eseményről.
|