Elhunyt Sebastián Alabanda
repens 2014.06.10. 15:18
A Spanyol Királyi Labdarúgó Szövetség (RFEF) közleménye szerint 64 éves korában elhunyt a spanyol válogatott egykori középpályása, Sebastián Alabanda. Az andalúz játékos a Betis színeiben spanyol kupát nyert, egyszer léphetett pályára a nemzeti csapatban.
Teljes név: Sebastián Alabanda Fernández
Született: 1950. október 31. - Posadas, Andalúzia.
Poszt: középpályás
Elhunyt: 2014. június 10. - Sevilla, Andalúzia.
Magasság: 181 cm
Súly: 78 kg
Sebastián Alabanda pályafutása andalúzként elsősorban a sevillai Betis csapatához kötődik. Viszonylag későn, csak 24 évesen mutatkozhatott be a spanyol élvonalban, 1974. szeptember 7-én Las Palmasban, egy 3-1-re elvesztett meccsen. Addigra már megélt egy kiesést (ekkor még csak a padig jutott), majd egy visszajutást az első osztályba a Betissel, sőt egy ideig a Rayonál is szerepelt kölcsönjátékosként. A Betis jó idényeket produkált, a kupát is elhódította, 1978-ban viszont újra liftezett egyet - igaz, rögtön fel is jutott a másodosztályból. Alabanda 1980-ban a Murciába igazolt, velük is átélt egy kiesést, 1982-ben a másodosztályban fejezte be pályafutását.
Sebastián Alabanda a spanyol válogatottba 1976 tavaszán kapott meghívót. A csapat az NSZK elleni EB-negyeddöntőre készült, amely ekkor még oda-visszavágós párharcot jelentett. Az első meccsen Madridban Alabanda csereként pályára lépve debütált, a vége 1-1 lett. A müncheni visszavágót a padon töltötte, a 3-1-es vereség a csapatnak búcsút, Alabandának pedig rövid válogatott pályafutása végét jelentette.
Válogatott:
Spanyolország 1/0 (1976-1976)
Sikerek:
-
Debütálás: 1976.04.24. Spanyolország - NSZK: 1-1
Klubjai:
Real Betis Balompié Sevilla (1.) 1972-72 (0/0)
Rayo Vallecano Madrid (2.) 1973-73 (7/0)
Real Betis Balompié Sevilla (2.; 1.) 1973-80 (47/5; 147/11)
Real Murcia (1., 2.) 1980-82 (31/3; 7/0)
Sikerek:
Spanyol kupa: 1976-77
|