Hírek/News : Mariona Caldentey: Sikerült felállnunk a vesztes első meccs után |
Mariona Caldentey: Sikerült felállnunk a vesztes első meccs után
repens 2014.07.26. 12:00
A spanyol női U-19-es válogatott a házigazda Norvégia legyőzésével EB-döntőbe jutott, ahol vasárnap Hollandia lesz az ellenfele. A csapat első gólját szerző baleár-szigeteki támadó középpályás, María Caldentey az UEFA.com-nak nyilatkozott.
- A gólom előtt hosszú ideig tartott, míg a labda végre lehullott, de nem voltam túl izgatott. Ehelyett először csak arra összpontosítottam, hogy elérjem a labdát, utána pedig arra, hogy gól legyen a lövésből. Mindkettő összejött.
Minden egyes játékos számára nagy öröm, ha gólt szerez. Örülök neki, hogy az én gólom volt az első, ez a gól önbizalmat adott a csapatnak, ez a gól volt az első lépés a döntő felé. Hogy is ne örülnék ennek?
Mindannyian nagyon boldogok vagyunk. Kemény meccs volt. Elvesztettük az első mérkőzésünket itt, Norvégiában (az írek ellen - szerk.), de ez csak erősebbé tett bennünket, és a csapatnak sikerült felállni. Azóta is folyamatosan küzdünk, hiszen egyik erős ellenfél jön a másik után. Minden egyes alkalommal azonban meg is van ennek az eredménye, így aztán nagyon-nagyon boldogok vagyunk. A döntő pedig még csak ezután jön.
|