Hírek/News : Toña Is: Ideje, hogy a labdarúgás visszaadja, amit elvett tőlünk |
Toña Is: Ideje, hogy a labdarúgás visszaadja, amit elvett tőlünk
repens 2016.10.11. 19:00
A spanyol női U-17-es válogatott a jordániai VB negyeddöntőjében azokkal a németekkel találkozik, akikkel szemben büntetőpárbajban elvesztették az EB-döntőt a nyáron. A spanyol utánpótlás három idei elbukott döntője után érthető, hogy a csapat edzője, Toña Is bízik abban, hogy végre megfordul a szerencse.
– A csapat tökéletesen felkészült a németek elleni negyeddöntőre. Tulajdonképpen kétszer mérkőztünk ebben az évben Németországgal, és veretlenek vagyunk. A lányok jó edzésmunkát végeztek, nagyon bizakodó vagyok.
Nem voltunk a lehető legjobb állapotban. Nem volt szerencsénk, részben amiatt sem, ahogyan felépült a szezonunk. Kevés meccset játszhattunk, és ez hatással volt a játékosok teljesítményére. De legalább egy kicsit javultunk. A jordánok elleni meccs a 6-0-s siker ellenére sem volt egy jó eredmény, a második meccsünk már talán jobban sikerült, és a harmadikon nyújtott teljesítményünkre vagyok a legbüszkébb. Úgy látom, fejlődik a csapat, odateszik magukat, szorgalmasan edzenek. Ebben az értelemben nincs ok az aggodalomra.
Az EB-döntőben Németország büntetőpárbajban legyőzött bennünket, ellenük játszani mindig szerencsejáték. Talán sikerül 90 perc alatt döntésre vinnünk a dolgot, de ha megismétlődik ez a szituáció, remélhetőleg most nekünk lesz olyan szerencsénk, mint amilyen a németeknek volt az EB-n.
A legfőbb tanácsom a játékosoknak, hogy őrizzék meg a nyugalmukat. Az, hogy egy VB-n játszhatnak, már nagy siker. Azt akarom, hogy teher nélkül játsszanak. Úgy gondolom, akármit is érnek el, az siker. Ha a németek jobbnak bizonyulnak nálunk, gratulálunk nekik, és hazamegyünk. Úgy gondolom, erről szól a labdarúgás, és az elmúlt években is bebizonyosodott, hogy igazságos játék. Itt lenne az ideje, hogy a labdarúgás visszaadja nekünk, amit elvett tőlünk. Győzelemre kell törnünk, és mindent meg fogunk tenni ezért.
|