Hírek/News : Női U-17: Interjúk: Núria Mendóza, Alba Pomares |
Női U-17: Interjúk: Núria Mendóza, Alba Pomares
repens 2012.04.12. 11:53
A spanyol női U-17-es válogatott két rutinos játékosa, Núria Mendóza és Alba Pomares még a csehek elleni győzelem után adott nyilatkozatot.
Nuria Mendoza: A csapat tudott reagálni
- Eleinte nehezen vettük fel a mérkőzés ritmusát, de utána elkezdtünk bízni magunkban, és a csapat tudott reagálni a két szerb gólra. A második félidőben sokkal nyugodtabbak voltunk és láthattuk, hogy mit nyújthat ez a válogatott. Ez a mérkőzés a legfontosabb volt az Elit körben, ez volt az első találkozónk, de mostmár csak a következő mérkőzésre, a csehek ellenire koncentrálhatunk. A debütáló játékosok elmondták, hogy nyugodtak voltak és harcolnak a döntőért, jó mérkőzések elé nézünk. A cseh játékosok nagyon erősnek látszanak, fizikailag is kiemelkednek, de úgy gondolom, hogy meg tudjuk állítani a játékukat és jól megoldjuk majd a mérkőzést.
Alba Pomares: Kulcsfontosságú három pont
- Az első 15 perc szükséges volt ahhoz, hogy szembeszálljunk az ellenféllel, nehéz volt, de sikerült végül a játékunkat játszani. A pályára érkezve kicsit idegesek voltunk. Azonban ez a három pont kulcsfontosságú volt, és a következő ellenfeleink nagyon erősek és igazi csapatok. Jorge Vilda azt mondta nekünk, hogy játszuk a játékunkat, és a gólok jönni fognak. Az EB nagyon fontos, mindannyian szeretnénk ott lenni a nyon-i döntőben, de most arra koncentrálunk, hogy az elkövetkező két mérkőzés jól sikerüljön.
|