Puyol: Nem akarok a műtőben visszavonulni
snalguj 2012.05.09. 18:02
A spanyol nemzeti válogatott védője, Carles Puyol is nyilatkozott sérülését követően. Elmondása szerint szinte a lehetetlennel egyenlő, hogy ott legyen az EB-n, de még nem mond búcsút a nemzeti tizenegynek.
A Barcelona kedden jelentette be, hogy Puyolt térdsérülés miatt kell megműteni, a 34 éves védő megerősítette a híreket, de nem mond le az EB-ről.
- Pletykák, hogy visszavonulok a nemzeti válogatottól? A pályán akarok majd visszavonulni, nem pedig a műtőben.
Azt akarom, hogy 100-szoros spanyol válogatott legyek és szerepeljek a 2012-es EB-n. Úgy hiszem, hogy nagyon nehéz lesz megcsinálni a tornát. Ami a gyógyulási időt jelenti számomra, szinte lehetetlen, hogy ott legyek.
Azonban jó hangulattal állok a dolgokhoz. Az ilyen dolgok megesnek, bár ez most rosszkor jött. Már most a műtét utáni visszatérésre koncentrálok.
Még sok éven át ott akarok lenni. Mindig azt mondom, hogy öt vagy hat. Vigyázni fogok magamra. Ha tudom, akkor megcsinálom a 100-szoros válogatottságot, maximum később, de az is ugyanolyan jó lesz.
Carles Puyol 2000 novemberében debütált egy Hollandia elleni barátságos mérkőzésen. Azóta 99-szer szerepelt nemzeti színekben, utoljára a Costa Rica elleni barátságos meccsen 2011. november 15-én.
|