Előzetes: Hollandia - Dánia
snalguj 2012.06.09. 06:17
A B-csoport első mérkőzése talán a legkönnyebb lesz a hollandok számára. Az ellenfél Dánia, a csoport sötét lova.
Morten Olsen:
- Meglehetősen féltékeny vagyok a hollandokra, hiszen nem járunk egy cipőben. Esélyesek és ehhez nem is fér kétség. Nagyon jó játékosaik vannak minden poszton, és a padon is, amely tele kiváló minőségű cserejátékossal. A hollandok azt hangoztatják, hogy ha nem nyerik meg a trófeát, akkor az hatalmas csalódás lesz, mi nem mondhatjuk ezt el. Amit mi mondhatunk az az, hogy ha továbbjutunk a csoportból, akkor már győztünk.
Reális, hogy kiesünk, de ez nem jelenti azt, hogy be is dobjuk a törülközőt.
Bert van Marwijk:
- Azt mondják, hogy ők vesztesek lesznek, és úgy hiszem ez így is lesz, de ez nem jelenti azt, hogy könnyű lesz számunkra. Nagyon nehéz lesz. Két évvel ezelőtt szembenéztünk már velük és ezt nehéz lesz azzal összehasonlítani. Minden új volt számunkra két évvel ezelőtt, nekem is és a játékosoknak is. Most tapasztalattal rendelkezünk, de ez csak annyit jelent, hogy elégedettek lehetünk, mert korábban már tettünk valamit.
|