Adrián: Egyre jobbak leszünk
repens 2012.07.18. 13:38
A spanyol olimpiai válogatott tegnap esti sajtótájékoztatójának egyik vendége a csatár Adrián López volt.
- Fokozatosan egyre jobbak leszünk, és ez is a cél: jó állapotba kerülni az olimpia kezdetére. Ebben az értelemben is fontos a holnapi meccs, láthatjuk, hogy javultunk és nőhet az önbizalmunk. Utána lesz még nyolc napunk a Japán elleni nyitómeccsig, ami jelen pillanatban a legfontosabb.
Mindannyiunknak nagy a felelőssége, hiszen Spanyolországot képviseljük. Fontos azonban, hogy meccsről meccsre haladjunk, minden találkozón úgy játsszunk, mintha az lenne a döntő. Minden válogatott magas szintet képvisel, azonban ez a kulcsa, hogy jól alakuljanak a dolgaink, mindannyian ezt akarjuk.
Nem törődünk az átigazolási pletykákkal. Az edzőnk sokszor elmondta, külön kell választanunk azt, amit hallunk és azt, amit hallanunk kell. Csak az olimpiával törődünk, száz százalékban erre koncentrálunk, minden mást figyelmen kívül hagyunk, nem törődünk vele.
Régóta ismerjük már egymást, ami jót tesz a csapaton belüli hangulatnak mind a játékosok, mind az edzők között. Jól érezzük magunkat, minden nap dolgozunk, hogy a legjobbak legyünk. Mindig jó érzés a válogatottal edzőtáborozni.
|