Milla: Tetszett a meccs
repens 2012.07.19. 12:31
A spanyol olimpiai válogatott edzője, Luis Milla elégedetten értékelhetett a tegnap esti, Mexikó elleni 1-0-s győzelem után. Elmondta azt is, Botía és Muniain kisebb sérülés miatt pihent.
- Tetszett a meccs. Pontosan ilyen érzésekkel akartuk elhagyni a találkozót, erről beszélgettünk előtte is. Nagyszerű csapat ellen játszottunk 10 nappal a torna kezdete előtt. Tudtuk, hogy oda kell tennünk magunkat, és megvoltak ehhez a képességeink, fejlődtünk. Voltak olyanok, akik sokak segítettek nekünk, ám mégsem lehetnek ott a kezdőcsapatban, ám ők is fontosak számunkra.
Megbeszéltük, hogy erősen kezdünk, hiszen hazai pályán játszunk, és egy éremesélyes csapat ellen játszunk. Jó meccs volt, mivel mindkét csapat kezdeményezett. Jól teljesítettünk egy gyors, jó erőket felvonultató, egységes csapat ellen. Korábban is elmondtam, nincs gyenge ellenfél. Lesznek majd olyanok, mint Szenegál vagy épp Mexikó, akik játszani akarnak. Lesznek nehézségeink, semmi kétség.
Eljétől a végéig nagyszerűen játszottunk. Jó volt látni a felújított stadiont és a szurkolókat. Jó volt itt és így játszani. Örömöt szereztünk az embereknek, akik gratuláltak a csapat teljesítményéhez.
Fontos lesz a tartalékok szerepe. Nehéz volt meghúzni a 18 fős listát, mindenkire számítunk. Próbáljuk éppúgy fenntartani a harmóniát a csapaton belül, mint Dániában az U-21-es EB-n. Ma azzal a kezdővel léptünk pályára, amivel szerettünk volna. Remélkük, Botía és Muniaín kisebb izomsérülése nem komoly, de nem akartunk kockáztatni.
A gól megnyugtatott bennünket. Az első félidőben úgy játszottunk, ahogyan akartunk. Tíz percet leszámítva uraltuk a mérkőzést.
Dániában Mata, Javi és Adrián voltak a példaképek, sokat jelentettek a csapatnak. Most Jordi Alba a nagyválogatottból jött közénk, és ez a pályán is látszik. Elégedett vagyok a társaság hozzáállásával, nagyon éretten viselkednek.
|