Hírek/News : Női U-19 EB: Spanyolország kiemelt a 2014-es selejtezők első körében |
Női U-19 EB: Spanyolország kiemelt a 2014-es selejtezők első körében
snalguj 2012.11.19. 13:16
A női U-19-es válogatottak még nagyban a 2013-as Európa-bajnokság selejtezőit vívják, november 20-án már azt is megtudják kik lesznek ellenfeleik a 2014-es Európa-bajnokság selejtezőinek első körében. A spanyolok kiemeltek, így ezt a kört kihagyják.
Összesen 48 csapat próbálja majd elhódítani 2014-ben az Európa-bajnoki trófeát a női U-19-eseknél. Ebből 44-nek már a selejtezők első körében a továbbjutásért kell harcba szállnia, a csoportok beosztására november 20-án 10:15-kor derül fény Nyonban.
2014-ben 13. alkalommal rendezik meg ezen korosztálynak a kontinens viadalt, amelyen ekkor fog debütálni Albánia, Málta és Montenegro.
A házigazda Norvégiának, Németországnak, Angliának és Spanyolországnak az első körben még nem kell pályára lépnie, kiemeltekként csak a második körben csatlakoznak be a küzdelmekbe.
Négy kalapból 11 csoport kerül majd kialakításra. Mindegyik csoport egy-egy Minitornán próbálja majd kivívni a továbbjutást, amelyekre 2013. szeptember 21. és 26. között kerül sor. A csoportok első helyezettje, valamint a 10 legjobb második jut tobább a 2014. április 5. és 10 között megrendezésre kerülő elitkörbe, ahonnan hét csapat jut ki a 2014. júliusában Norvégiában megrendezésre kerülő döntő tornára.
A-kalap:
Franciaország, Svédország, Olaszország, Dánia, Hollandia, Belgium, Svájc, Oroszország, Skócia, Ausztria, Csehország.
B-kalap:
Izland, Finnország, Szerbia, Írország, Wales, Románia, Lengyelország, Portugália, Ukrajna, Magyarország, Horvátország.
C-kalap:
Törökország, Macedónia, Észak-Írország, Bosznia-Hercegovina, Görögország, Szlovénia, Szlovákia, Izrael, Feröer-szigetek, Ciprus, Észtország.
D-kalap:
Litvánia, Moldova, Kazahsztán, Bulgária, Lettország, Fehéroroszország, Grúzia, Azerbajdzsán, Albánia, Málta, Montenegro.
|