Del Bosque: Az összetartás jó, a játékkal volt a baj
snalguj 2014.06.21. 13:45
A spanyol válogatott utolsó mérkőzésére készül a 2014-es labdarúgó Világbajnokságon. A szövetségi kapitány nyilatkozott a jövőről, Xaviról, a csapatban uralkodó hangulatról.
Jövő:
- Nincs itt az ideje, hogy a jövőmről beszéljünk, versenyen vagyunk, ami a legjobb a Szövetségnek, az a legjobb számomra is, úgy érzem a Szövetség és a spanyol labdarúgás szószólója vagyok.
Légkör:
- Nem voltak problémák, és még nem beszéltem Xabi Alonsóval sem, nem történt semmi, elveszítettük a mérkőzést, mert kevésbé voltunk versenyképesek, mint az ellenfelünk, de ez nem jelenti azt, hogy a csapaton belül probléma lenne. Az alap probléma a fociból, a játékból adódik, semmi másból.
Hangulat:
- Egy kicsit meglepett, belülről élem meg a csapat életet és látom hogyan edzenek, elképzeléseim voltak... és nem ezt vártam, de ez az igazság, és az én felelősségem, hogy a legjobbat szeretném ennek a válogatottnak.
Viselkedés:
- Nagyon jól edzenek az után is, hogy kiestünk, semmilyen panaszt nem mondhatok rájuk.
Hibák:
- Természetesen hibáztunk, ahogyan a játékosok kijelölése során is, három vagy négy helyen, másképp alakulhatott volna, de nem sokat változtattam, ami kevesebb kontrollt biztosított számunkra, mint amit vártam a hollandok elleni találkozón is, úgy a Chile ellenin is félénkek voltunk.
Xavi:
- Az a játékos volt, aki futott a hollandok elleni mérkőzésen. Van egy olyan érzésem, hogy nagy csapattal rendelkezünk, de Xavi hét évvel idősebb az átlag életkornál, ennek ellenére a középpályán mindig kiváló teljesítményt nyújt. Más napokon nem mondhatnánk, hogy a veteránok hibája, ez a mi szintünk hibája volt, amit nem voltunk képesek hozni. Nem azért nem került be a Hollandia elleni találkozót követően, mert hibás lett volna... nem játszott, mert szerettük volna a középpályát másképp megjátszani, mert magasabb emberekre volt szükségünk.
Teljesítmény:
- Elsőtől az utolsóig mindenki kevesebb volt, mint amire szükségünk lett volna.
Előrejelzés:
- Ha elmondanánk, hogy mi volt mielőtt megérkeztünk, hogy hogyan edzettünk, és hogy milyen feszültségek voltak, akkor nem mondanák azt, hogy ez lehetetlen.
Ausztrália:
- A lehető legjobb csapatot kell összehoznunk, figyelembe véve azokat is, akik még nem jutottak szerephez, de legversenyképesebbnek kell lennünk.
Játékosok közötti kapcsolat:
- Nincs köztük távolság, ezek a játékosok jó kapcsolatot ápolnak és közvetlenek egymással.
|