Alba: Levágom a fejedet
snalguj 2014.06.24. 12:00

A spanyol sajtó nehezen viselte válogatottja korai kiesését a Világbajnokságról. Az elmúlt napon (vagy inkább hetek) a csapat széthúzásáról, feszültségekről, vitákról szóltak a médiában. Jordi Albáról köztudott, hogy nem szeret a sajtó rendelkezésére állni, ezt ismét bizonyította.
A spanyol válogatott a világbajnokságtól két vereséggel és egy győzelemmel búcsúzott. A hollandok és Chile elleni találkozót követően már biztos volt, hogy nem lesz címvédés.
A sajtó innentől kezdve beindult. Csak és kizárólag a balhékról, feszültségekről szóltak a hírek, illetve a ki vonul vissza kérdés is rendre felmerült. Napokig rágták Xabi Alonso kijelentését és visszavonulását, Vicente del Bosque lemondását, majd jött a szövetségi kapitány és Cesc Fábregas összetűzése az egyik edzésen. Mindeközben persze szóba se került a tény, mely szerint David Villa biztosan nem húzza többet magára a nemzeti színű mezt.
A csapat végül Ausztrália ellen szép játékkal behúzta a győzelmet, ezzel minimálisan, de szépítve eredményén.
A mérkőzést követően Jordi Albát próbálták megszólaltatni a mix zónában, ami azonban nem sikerült. Alba nem szeret nyilatkozni, a sajtó rendelkezésére állni. Ezt eztúttal is bizonyította. A sajtó munkatársának - már ha igaz, és nem egy újabb médiaszenzációról van szó - csak annyit mondott:
"Legközelebb levágom a fejedet."
|