Hírek/News : Jorge Vilda: Elégedett vagyok a játékunkkal |
Jorge Vilda: Elégedett vagyok a játékunkkal
repens 2015.12.01. 23:00
Jorge Vilda öt meccs után öt győzelemmel rendelkezik a spanyol női labdarúgó válogatott szövetségi kapitányaként, hiszen harmadik EB-selejtezőjén is győzelemre vezette Lola Gallardóékat. A sikeredző a szokásosnál is elégedetebben nyilatkozott Portugália legyőzése után.
- Első alkalommal sikerült itthon megvernünk Portugáliát, vagyis ez egy fontos nap számunkra. Elégedett vagyok az eredménnyel, de még ennél is inkább a játékunkkal. Nyugodtak maradtunk, megvoltak a helyzeteink, és több gólt is szerezhettünk volna. Felejthetetlen nap ez a mai mindenki számára, aki itt volt velünk, mivel először láthatták a női válogatottat, és azt, hogy mire is képesek ezek a lányok.
Köszönetet kell mondanom a szervezők munkájáért az Extremadurai Labdarúgó Szövetségnek, valamint az összes szurkolónak, akik kijöttek. Hétezer emberrel a hátunk mögött minden könnyebbé válik.
Jó úton haladunk az EB-részvétel felé, de nem szabad elbíznunk magunkat. Lesznek még fontos mérkőzéseink, komoly ellenfelek otthonában, valamint olyan erős csapatokat fogadunk, mint Finnország és Írország.
|