– Az Athletic edzésén voltam, amikor szóltak, hogy Ana Velázquez megsérült, és nekem kellene a világbajnokságra utaznom. Teljesen ledöbbentem! Amikor összecsomagoltam a táskámat, azt se tudtam, mit tegyek bele. Csak azt mondogattam magamnak, hogy a legfontosabbak a cipők és a sípcsontvédők. Szerencsére nem hagytam otthon semmit. Elhoztam a tankönyveimet, no meg a laptopomat, az osztálytársaim pedig e-mailben elküldik, miről van szó az órákon.

Folyton mondogatják, milyen szerencsés vagyok. Itt lehetek kinn, miközben ők az osztályteremben ülnek. Édesanyám már nem örült ennyire, a gratuláció mellett az volt az első mondata: "Jaj, a tanulmányaid!".

Azon a napon, amikor debütálhattam a világbajnokságon, emélkszem, épp melegítettem, mikor szóltak, hogy engem fognak behozni. Teljesen elérzékenyültem.

Szörnyű volt a padról nézni a németek elleni meccset. Sokkal nehezebb a pálya mellett ülni. Viszont mikor két gólt lőttünk, már tudtuk, hogy ott leszünk az elődöntőben. Mindent bele akartunk adni Németország ellen.

Japán ezen a tornán is kissé túl nagy falatnak tűnik számunkra, de ha úgy játszunk, mint a negyeddöntőben, akkor nyerhetünk.

Mindent bele kell adnunk. El tudom képzelni magam világbajnokként.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés