1980 Olaszország - IV. Tudtad-e?
snalguj 2012.04.29. 15:42
Néhány érdekesség a hatodik, 1980-as Európa-bajnoki kiírással kapcsolatban.
Olaszország vált az első olyan házigazdává, amely kétszer rendezhetett Európa-bajnokságot. Az első hazai rendezés 1968-ban volt, míg a második 12 évvel később.
Karl-Heinz Rummenigge 1980-ban elnyerte az Aranylabdát a német-belga 2-1-es döntőben mutatott teljesítményével, mögötte csapattársa, Bernd Schuster végzett. Rummenigge nyerte az Év Európai Labdarúgója címet is.
Lothar Matthäus nemzetközi debütálása az NSZK-ban a hollandok elleni 3-2-es győzelmet érő mérkőzésen volt, ahol beállását követően büntetőt harcolt ki vele szemben a holland válogatott.
Fulvio Collovati a harmadik helyért folyó mérkőzésen a tizenegyes párbajban 17 sikeres büntető után hagyta ki a pontrúgást, ezzel az olaszok 9-8-ra elvesztették a bronzmeccset.
Görögország először jutott el 1980-ban a döntő tornáig, de ezt követően a 2004-ben aratott sikeréig nem is sikerült újra kiviteleznie ezt a sikert.
Klaus Allofs három góljával, a harmadik alkalommal harcolta ki, hogy nyugat-német nyerje a gólkirály versenyt az EB-n. 1972-ben Gerd Müller, négy évvel később, 1976-ban pedig Dieter Müller végzett a lista élén.
Ez volt az egyetlen EB, amelyen kihagyták az elődöntőket és a csoportelsők automatikusan a döntőbe jutottak.
NSZK lett az első csapat, amely kétszeres bajnoknak mondhatta magát, ez az egyesítést követően, 1996-ban eggyel nőtt, így háromszoros Európa-bajnokok.
Olaszország volt az első, amely mint házigazda, automatikusan kvalifikálta magát a döntő tornára, és a negyedik helyen végzett. A 7 előre kijelölt házigazda közül egyedül Franciaország tudott győzni hazai pályán, Franciaország 1984-ben.
Ez év szülöttje: Ashley Cole (angol), Steven Gerrard (angol), Görkdeniz Karadeniz (török), Robbie Keane (ír), Dirk Kuyt (holland), Christoph Metzelder (német), Christian Poulsen (dán), Tomáš Rosický (cseh), John Terry (angol).
A spanyolok közül ez évben született: Xavi Hernández, Daniel Güiza, Antonio Guayre, Albert Lopo, valamint David Navarro.
A selejtezők során Keegan lőtte a legtöbb gólt, szám szerint hetet, mögötte a nyugat-német Fischer végzett 6 találattal, míg 5-5 találatot jegyzett Masný és Van der Elst. A döntő tornán, azonban egyiküknek sem sikerült betalálnia a hálóba.
A kvalifikációk során Anglia lőtte a legtöbb gólt (22), mögötte a hollandok (20) és a kelet-németek (18) végeztek. A másik oldalról közelítve, azaz, hogy ki kapta a legtöbb gólt, a lista élén Málta állt holtversenyben Izlanddal (21), mögöttük Norvégia (20) és Ciprus (19) tanyázott.
|