1988 NSZK - II. Spanyol és magyar szereplés
snalguj 2012.05.01. 19:48
Az 1988-as kontinenstornán Spanyolország a Német Szövetségi Köztársaságban tartott torna csoportköréig jutott. A magyarok a selejtezőkben búcsúztak.
Spanyolország viszonylag könnyedén vette a selejtezők teremtette akadályt. 5 győzelmet szereztek, egyedül a csoport második helyezettjétől, Romániától csúszott be egy aprócska bizonytalanság, amely 2 pontot ért, de így is 10 ponttal a csoport élén végeztek.
A döntő tornán már nem sikerült a bravúr. Egyedül a pont nélkül a csoport utolsó helyén végző Dániát sikerült megverni, ám Olaszországtól és a házigazda NSZK-tól is vereséget szenvedtek, így a csoportban harmadikok lettek, amely búcsút jelentett.
Magyarország nem került könnyű helyzetbe. A remek formában lévő Hollandián kellett volna átverekedniük magukat a döntő tornára történő kijutásért. Azonban nemhogy ez nem ment, de még a görögök is megelőztek. Bár a görögöket a selejtezők során hazai pályán sikerült győznünk, de később a mögöttünk végző lengyelektől kikaptunk, így maradtunk a csoport közepén. A csoportutolsó, Ciprus elleni két győzelem maximum csak szépítés lehetett.
|