Hírek/News : Javi Martínez: Csak a szerencse hiányzott |
Javi Martínez: Csak a szerencse hiányzott
repens 2012.08.07. 09:38
A felnőtt EB-győzelem után egy olimpiai leégés Javi Martínez nyarának mérlege. A baszk védekező középpályással a FIFA.com készített interjút, ennek első része következik.
- Visszatekintve az olimpiára, mi vezethetett az első két meccs spanyol vereségéhez, ami véget is vetett a reményeiteknek?
- Az a végkövetkeztetés, hogy elszalasztottunk egy nagy lehetőséget, mivel nagyszerű csapatunk és nagyszerű edzőnk volt. De néha ilyen a labdarúgás, egyszerűen nem tudtuk a tudásunk legjavát nyújtani. Tulajdonképpen úgy gondolom, hogy a csapat jól játszott, és többet érdemelt volna annál, amit elért, egyszerűen csak nem volt elég szerencsénk a továbblépéshez. Például a Honduras elleni meccsen 24 alkalommal lőttünk kapura, háromszor találtuk el a kapufát, volt 10 tiszta gólhelyzetünk, a labda pedig egyszerűen nem akart a hálóba kerülni. A hondurasiaknak viszont volt két helyzetük és abból az egyik gól lett. Ezzel nem lehet igazából mit kezdeni.
Marokkó ellen csak a hírnevünk volt a tét, szépen akartunk búcsúzni és mindent megtattünk, hogy 3 ponttal utazhassunk haza, de ez sem sikerült. Mindenesetre úgy gondolom, büszkék lehetünk a játékunkra, különösen a Honduras ellenire. Néha a labda egyszerűen nem akar bemenni, ezzel nem lehet mit tenni. Főképp azt sajnáljuk, hogy ezzel rengeteg munka hiábavalóvá vált.
- A balszerencse mellett szerepet játszhatott más tényező is, mint például a taktika vagy az erőnlét?
- Nem, ilyen a labdarúgás. Néha jól alakulnak a meccsek, máskor pedig nem. Nem hiszem, hogy olyan rosszul játszottunk volna, hogy ezt az eredményt érdemeljük. A csapat minden tőle telhetőt megtett, de a labda nem akart a hálóba kerülni, ennyi.
- Igencsak feszített tempójú volt a nyarad, hiszen az olimpiai felkészülés kevéssel az Európa-bajnokság vége után már meg is kezdődött.
- Kétségkívül jól jön pár nap szabadság, ami alatt testben és lélekben egyaránt pihenhetek. Hosszú idényen vagyok túl a klubommal, utána jött a két torna ráadásképp, így aztán kell pár nap pihenés, mielőtt visszatérek a klubomhoz.
|